Kádár-kocka: áldás vagy átok?

Több mint fél évszázada része a legtöbb település képének, milliók laknak benne, egy korszak jelképe. A Kádár-kocka néven ismert háztípus mégis nehéz örökséget jelent, egyszerre lehet szeretni és utálni is. És persze kiállítást rendezni róla.

A programot Kádár-kockákra optimalizálták, a vidék paneljének is nevezett háztípusból több százezer épült az országban Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Pesti Tamás

A Kádár-korszak ambivalens örökségének részei a sátortetős kockaházak. A jellemzően száz négyzetméter körüli, négyzetes alaprajzú Kádár-kockából a mai napig több mint nyolcszázezer van az országban, így jelentős mértékben határozzák meg a települések képét. Nehéz örökség ez, akár a panellásoké, hiszen mindkét ingatlantípus relatíve olcsó és gyors megoldást jelentett a hatvanas-hetvenes években a lakhatási problémákra, segítségükkel családok százezrei költözhettek a komfort nélküli szoba-konyhákból vagy az árvíz miatt elpusztult házukból tágas, világos, központi fűtéssel ellátott „modern” otthonba. A Kádár-kocka ugyanakkor teher is, hiszen anyaghasználatában, kinézetében, energiahasznosítás terén elmarad az igényesebb történelmi korok házainak minőségétől, és ma már elképesztően pazarlónak számít, az építéséhez leggyakrabban felhasznált b30-as blokktégla hőszigetelőképességéről jobb nem is beszélni.

Utcakép a Kádár-kocka előtti időkből: Bakonybél 1939-ben (Fotó: Fortepan/Konok Tamás)

Kulturális örökségünk: a Kádár-kocka 

A Kádár-kocka egykori előnye, hogy típustervek alapján meglehetősen gyorsan fel lehetett húzni, a településképre nézve hátrányos volt, hiszen nagy mértékben tette szegényebbé az épített örökséget. 

Míg régen minden tájegységnek megvolt a maga jellegzetes háztípusa és építési technikája, a Kádár-rendszer alatt ez javarészt elveszett: a Somogyi-dombságban gyakran éppen olyan Kádár-kockákat találunk, mint az Alföldön, vagy éppen Budapest környékén.

 Egy Kádár-kocka éppen úgy viszonyul egy hagyományos, tájba illő parasztházhoz, mint egy panel egy századelős, gangos bérházhoz. Lakni persze mindkettőben lehet, de a minőségi különbség vitathatatlan. Mindezekkel együtt az is igaz, hogy mind a panelok, mind a Kádár-kockák a leginkább értéktartó ingatlanok közé tartoznak, áruk lassan, de biztosan emelkedik, nem hullámzik olyan mértékben, mint hagyományos társaiké.

Felújítás: hátrányból előny

Egyformaságuk mellett a Kádár-kockák meglepően sokszínűek is tudnak lenni. Több évszázad díszítőmunkája nem illan el nyom nélkül, így az egykori építtetők is gyakran megpróbálták színesíteni házaikat különféle geometriai mintákkal, színekkel, és persze az ablakokban nyaranta ugyanúgy virított a muskátli, mint azelőtt. 

A ma már 50-60 éves épületek viszont azóta bőven megérettek a felújításra, ami óriási lehetőséget jelent arra, hogy egy-egy ház megpróbáljon nemcsak energiahatékonyabbá, hanem szebbé is válni, akár reflektálni az adott település építészeti hagyományaira, rút kiskacsából a falu büszkeségévé válni.

Kis magyar kockológia

Nem csoda, hogy a téma a művészeket is megihlette: a Ludwig Múzeumban május 18-án nyílik meg a Kis magyar kockológia – A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban című tárlat, amely a jellegzetes kockaházak témáját járja körül, felvillantva a mostohagyermeknek számító épülettípus kulturális környezetét és genealógiáját. A kiállítás érdekes része, hogy bemutatja a magyarországi falusi házak homlokzatainak ornamentikáját is, mint a folklór egyfajta sajátos továbbgondolását is.

Ha tetszik, ha nem, a Kádár-kockák még jó ideig velünk maradnak, így a legjobb, ha megpróbáljuk „megszelídíteni” őket. Ha a Kádár-korszakban nem is tisztelték az ősök hagyományait, nekünk ez kötelességünk.