A balliberális városvezetés 2019 után alapjaiban tervezte megváltoztatni a korábbi, fideszes városvezetés által tervezett és sok helyen végrehajtott tömbrehabilitációs tervet. Ennek részeként a kerületi vezetés leállíttatta a kormánypártok által tervezett tömbrehabilitációs projekteket, azonban nem terveztek újakat.
Így az elmúlt öt évben a balliberális városvezetés mindössze egy bérház felújítását vitte véghez, annak ellenére, hogy a kormánypártok korábbi tervei szerint tíz év, azaz két önkormányzati ciklus alatt, az összes romos és életveszélyes állapotban lévő önkormányzati bérházat felújították volna.
Az elmúlt öt év vezetetlensége miatt 2024-re 32 bérházat volt kénytelen a városvezetés aládúcolni, ugyanis a körfolyósók, és a lépcsők is sok helyen életveszélyessé váltak. A kerületi bérházakban tapasztalható kétségbeejtő állapotokat pedig jelenleg több mint száz család kénytelen elviselni.

Gégény Péter, a kerület önkormányzati képviselő-jelöltje elkalauzolt minket az életveszélyessé vált bérházak között, és elmondta, az eredeti 2019-es tervek szerint a Drégely utca 12. számú házat már 2020-ban kiürítették volna, azonban a Baranyi féle városvezetés tétlensége miatt továbbra is élnek emberek abban az épületben.
A kerületi vezetés 2024-ben, a választási kampány indulása előtt számos, rendkívül rossz állapotú bérházat több száz millió forintért aládúcoltatott, hogy a munkavégzés látszatát keltse, azonban a valóságban ezeket az épületeket nem aládúcolni kellene, hanem azonnal kiüríteni
– emelte ki Gégény Péter, aki hangsúlyozta, a legnagyobb probléma ami jelenleg a tömbrehabilitáció útjában áll, hogy nem lehet tudni, hány üres önkormányzati lakás van a kerületben.
A politikus elkísért minket a Drégely utca 9. számú házba, amelynek a harmadik emeletét életveszélyessé nyilvánították, a körfolyósóit és lépcsőit pedig aládúcolták. Az első és második emeleten pedig jelenleg is annak ellenére élnek emberek, hogy az aládúcolt körfolyósó bármikor megadhatja magát, a tetőszerkezet pedig a szakértők szerint életveszélyes állapotban van, miközben a pincében egerek és patkányok tanyáznak.
