Erdő Péter: Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt

A bíboros az esztergomi bazilikában celebrált szentmisét pünkösd vasárnapján.

2024. 05. 19. 21:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pünkösdvasárnap Erdő Péter bíboros celebrált szentmisét az esztergomi bazilikában, majd fiatalokat és felnőtteket bérmált  – számolt be a Komárom-Esztergom Vármegyei Hírportál.

A kereszténység harmadik legnagyobb ünnepén, pünkösdkor ismét megtelt hívekkel az esztergomi főszékesegyház. 

Fotó: KEMMA/W. P.

Erdő Péter a szentbeszédében kiemelte: 

Krisztustól a Szentlélek által kapjuk meg a tanítást és a törvényt. Ő segít minket, hogy napról napra meglássuk, mit kíván tőlünk a krisztusi szeretet parancsa.

A bíboros végül úgy fogalmazott, hogy kérjük az Istennel való együttlét örömét, megtapasztalását és eligazító erejét a most bérmálkozók és az egész egyház számára. A főpásztor az evangélium után a bérmálás szentségében részesítette a helyi, illetve a főegyházmegye távolabbi településeiről érkezett fiatalokat és felnőtteket.

Az esztergom–budapesti érsek az ünnep alkalmából interjút adott a Magyar Nemzetnek.

Borítókép: Erdő Péter (Fotó: KEMMA)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.