A Szentlélek a bennünk élő erő

– A vallás olyan világnézet, amelyik az ember egész életét áthatja. Tehát ha egyszer valaki vallásos, kivált, ha katolikus hívő, akkor neki nem elég, hogy jól érzi magát a szentmisén. Az életére is hatással kell lennie a hitének! Ez a döntő kérdés – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros, prímás a Magyar Nemzetnek adott pünkösdi interjúban. Az esztergom–budapesti érsekkel a Szentlélek ajándékairól, Ferenc pápa csíksomlyói miséjéről és a bukaresti magyar ajkú katolikus közösségről is beszélgettünk.

20240514 Budapest Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Szent István Társulat fővédője Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Eminenciás bíboros úr! Pünkösd a húsvét és a karácsony után a harmadik legnagyobb keresztény ünnepünk, amikor a Szentlélek eljövetelét, ajándékainak kiáradását ünnepeljük. Miben áll a Szentlélek valósága, miben tapasztaljuk meg a jelenlétét?

– Az Atya, a Fiú és a Szentlélek hármasságában a Mindenható gondolatáról elsősorban maga az Atya jut eszünkbe. A Fiú, a megtestesült második isteni személy közel áll hozzánk, hiszen valóságos ember is lett, tehát Jézus Krisztus személyében ábrázolhatjuk, ismerhetjük, emberi szavakban megfogalmazott tanításai ránk maradtak. A Szentlélek pedig olyan erő, amely bennünk él, akit megkaptunk már az első pünkösd ünnepén – és azóta is újra meg újra. A Szentléleknek tulajdonítunk nagyon sok hatást az egyéni életünkben, de az egyház életében, sőt a világ működésében is. Az Ószövetség azt mondja, hogy az Úr Lelke betölti a földkerekséget. Ez a keresztény ember számára megelevenedik, mivel ez a lélek már nem személytelen erőként jelenik meg, hanem a harmadik isteni személyként. Neki tulajdonítjuk az Ószövetségben is megjelenő ajándékokat, amelyeket külön meg is nevezünk, amikor a bérmálás szentségét kiszolgáltatjuk. Ezek a bölcsesség – nem az egyszerű lexikális tudás, hanem hogy tudjuk, mitévők legyünk –, az értelem, a tanács, a tudomány, a jámborság vagy másképpen a vallásosság, az erősség, az istenfélelem. Ezek az ajándékok igazítják el a hívő embert az élet útján.

Erdő Péter azt mondja, a Szentléleknek nagyon sok hatást tulajdonítunk az egyéni életünkben, az egyház életében és a világ működésében is. Fotó: Mirkó István

– A Bibliában számos helyen találkozunk azzal, hogy a Szentlélek közösségformáló is.

– Ezekre az ajándékokra szüksége van a közösségnek is. Ismerjük a Szentlélek érkezésének első nagy leírását, a pünkösd csodáját az Apostolok cselekedeteiből. Ez igazi közösségi esemény: az apostolok együtt vannak, együtt imádkoznak az emeleti teremben, és egyszerre csak lángnyelvek formájában leszáll rájuk a Szentlélek, mintha szélvihar tört volna ki. Szent Péter a pünkösdi beszédében Joel prófétát idézi. Ebben nem arról van szó, hogy a Lélek átszállt volna a pogányokra, hanem hogy ők is kapnak belőle. Az a küldetés, az az ajándék, amelyet az ősidőkben a választott nép kapott, kiterjed a többi népre is. A minden tájról érkező zarándokok a maguk nyelvén hallották az igehirdetést. A nyelvek csodája is a Szentlélek különös hatása volt. Bábel tornyának tömör bibliai leírásában arról van szó, hogy kezdetben egynyelvű volt az emberiség, és aztán az Istennel vetélkedő, túlzott ambíció miatt büntetésből elveszítették a közös nyelvet, és egymás szavát se értették. Pünkösd csodájában ez nem megfordul, nem arról van szó, hogy a soknyelvű zarándokok attól kezdve egynyelvűek lesznek. Tehát nem törli el a nyelveket, nem törli el a különbségeket, hanem azt eredményezi, hogy megértik egymást és az örömhírt. Az egyház a bűnbocsánathoz és az örömhír hirdetésének küldetéséhez kapja meg a Szentlelket, nem csupán azért, hogy örüljünk neki.

– Bíboros úr nem mindennapi módon egy hete Bukarestben szolgáltatta ki a bérmálás szentségét. Hogyan került a román fővárosba?

– Aurel Perca érsek 2020-as ünnepélyes beiktatásán többek között Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökével részt vehettünk. Engem akkor nagyon kedvesen körülvezettek olyan utcákban, olyan helyeken is, amelyekhez a családomnak valami köze volt. Éppen az ortodox karácsony idején jártunk ott, számos ortodox templomban megtapasztalhattam, hogy milyen a hitélet. Természetesen a katolikus helyeket is végigjártam, köztük azt a Baratia-plébániát (Barátok temploma), amely régi ferences templom, amelyet a román fejedelemségek önállósulása előtt is katolikus szerzetesek láttak el. Ez nagy ritkaság ma is Havasalföldön. A Bukaresti Főegyházmegyének – amelyik a tengerparttól egészen a szerb határig terjed – mindössze hatvanezer katolikus híve van. Ezek között a katolikusok között vannak magyar származású családok, illetve moldvai csángók, akik közül sokan szintén tudnak magyarul. Ez egy érdekes szórványpasztorációs helyzet, és nagyon kedves gesztus volt, hogy felkértek engem a magyar közösség bérmálására. Emellett a Szent József-főszékesegyházban is bemutattunk szentmisét, megünnepelve Szent II. János Pál pápa bukaresti látogatásának 25. évfordulóját.

– Ottani szentbeszédében úgy fogalmazott, hogy a csupán érzelmi és szubjektív jellegű vallásosság nem a helyes jámborság, nem az, amire a Szentlélek tanít. Milyen probléma van a hívek vallásosságával?

– Sajnos föl-fölmerül a konzummentalitás veszélye. És az is, hogy az ember a vallásosság világában olyan, mint a vásárló az áruházban: jár-kel a polcok között, itt is megtetszik neki valami, ott is megtetszik neki valami. Ez nagyon kényelmes magatartás. Természetesen sok vallás életében vannak értékek meg szépségek, kellemes hangulatok, de a vallás olyan világnézet, amelyik az ember egész életét áthatja. Tehát ha egyszer valaki vallásos, kivált, ha katolikus hívő, akkor neki nem elég, hogy jól érzi magát a szentmisén. Az életére is hatással kell lennie a hitének! Ez a döntő kérdés. És itt visszatérünk Jézus tanításához, aki azt mondta, „Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: – Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát” (Mt 7,21). Ezért kell nekünk rendszeresen visszacsatolnunk a napjainkat, az eseményeinket, a feladatainkat a hitünkhöz.

– Sok paptól hallani, hogy a bérmálás szentsége egyfajta „kibérmálkozást” jelent a vallásosságból, az egyház életéből. Hogy látja ezt, bíboros úr?

– Én nem vagyok ennyire pesszimista. A piaristáknál 1970-ben 27-en érettségiztünk az osztályban. Az ötéves érettségi találkozón összejöttünk, megvolt, hogy mikor lesz a vacsora, közben volt egy szentmise. Na hát azon hatan-nyolcan talán ott voltunk, a többiek kint dohányoztak, beszélgettek. Az ötvenéves érettségi találkozón, aki életben volt és eljött, az mind részt vett a szentmisén. Ennek van egy rendje. A fiatalság az az életkor, amikor mindenkinek magának még jobban, újra és újra meg kell harcolnia a világnézetéért. Az, hogy ilyenkor az ember krízisen megy át, vagy akár vargabetűt ír le az élete, nem ritkaság, de ez nagyon sokszor nem végleges elszakadást jelent. El szoktam mondani, hogy hitünk szerint a bérmálás eltörölhetetlen jegyet hagy a lelkünkben, éppúgy, mint a keresztség. Ez azt jelenti, hogy akármerre kanyarodik is később az életünk útja, újra felismerhetjük a Szentlélek hangját. És ismét erre igazíthatjuk az életünket. Vagyis lehet, hogy a bérmálkozók egy része valóban „kibérmálkozik”, de várunk vissza mindenkit!

Erdő Péter hangsúlyozta, hogy az egyház visszavár mindenkit. Fotó: Mirkó István

– A mögöttünk hagyott héten zajlott a Szent István-könyvhét. Mi ennek a már több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvénynek a jelentősége?

– Ez a könyvhét a szabadság szimbóluma. A rendszerváltozás után kerülhetett sor arra, hogy a papírmennyiség és a kiadványszámok korlátozása nélkül annyi könyvet adjanak ki a kiadók, amennyit jónak látnak. A Szent István Társulat a legnagyobb múltú, 175 éves magyarországi kiadó, de akkoriban alakult egy sor egyéb keresztény-katolikus könyvkiadó, egyháziak és magánkiadók egyaránt. Az látszott helyesnek, hogy ne egymással konkuráljunk, hanem egészítsük ki egymást, ebből született meg a könyvhét gondolata, amelyre 31 évvel ezelőtt került sor az első alkalommal. Ez egy nagyon sikeres esemény, amely mindig meg tud újulni, amelyen egymástól is sokat tanulunk. Itt adjuk át a Stephanus-díjakat is, amelyet idén Barsi Balázs ferences szerzetes és Lackfi János költő kapott meg.

– Mit jelent ma a könyv az ember, a katolikus hívő életében?

– Fontos elgondolkodnunk azon, hogy milyen viszonyban vagyunk a könyvvel. A zsidóságot nevezik a könyv népé­nek. Az a könyv a tekercset jelentette liturgikus formában. A kódex formájú könyv – tehát az, amelynek két táblája van, ki lehet nyitni és lapok vannak benne – elterjedése a kereszténység elterjedésével párhuzamosan történt. Ezért a liturgikus könyveinknek nagyon szép művészeti hagyományai is vannak a díszítésben, a nyomtatásban, a tipográfiában, az illusztrációban. A jelenlegi istentiszteleti előírások közt is szerepel, hogy a szent szövegeket a liturgiában könyvből kell fölolvasni. Nem telefonról, nem tabletről, hanem könyvből! Megvan az üzenete, ahogy a könyvet behozzák, vagy amilyen ünnepélyesen történik az evangélium olvasása. A gyakorlatban a nyomtatott könyv is az ismeretterjesztésnek, a hírközlésnek, a vallási tartalmak közlésének a jó eszköze továbbra is. Talán több áttekintést ad, mintha elektronikusan lapozom, mert az egész könyvet kézbe vehetem, és mindenképpen nyugodtabb stílust képvisel. Ezeket a tulajdonságait nagy értéknek tartjuk ma is. Amikor a fényképezést föltalálták, sokan mondták, hogy a festészetnek vagy a grafikának vége, mert a látványt tudjuk rögzíteni másképpen, pontosabban is. De nem lett vége, mert a festészetnek és a grafikának más funkciója is volt. A könyvnél is van valami hasonló, az információ rögzítésén és közvetítésén túl van valami más üzenete, feladata is. Nem kell aggódnunk tehát azon, hogy a könyv megszűnik.

– Említette Szent II. János Pál pápa romániai látogatását. Bár ő nem, Ferenc pápa két évtizeddel később a csíksomlyói búcsúra is elment.

– Annak idején elég sok vitával kísért esemény volt II. János Pál romániai látogatása. Sokan mondták, hogy miért nem látogatta meg az erdélyi katolikusokat is. De akkor csak arra volt lehetőség, hogy Bukarestbe menjen. Később azonban ez a mérleg úgyszólván helyrebillent, Ferenc pápa 2019-ben a csíksomlyói búcsún is bemutatott szentmisét. Amikor később itt, Budapesten beszéltünk erről, úgy emlékezett rá vissza, hogy „igen, ott a hegyekben a magyar misén”. Tehát ő pontosan tudta, hogy azt a szentmisét ott a magyar ajkú katolikusok kedvéért tartják.

– Tavalyi apostoli látogatásának köszönhetően már harmadik alkalommal találkozhattak Ferenc pápával a magyar katolikusok. Ezt az első évfordulón egy római magyar nemzeti zarándoklattal ünnepelték. Mit adott a magyar katolikus egyháznak, a magyar híveknek a pápalátogatás?

– A nemzeti zarándoklat válaszolt Ferenc pápa tavalyi látogatására. A pápa ugyan a magyar katolikus közösséget, a hívőket látogatta meg 2023-ban, de a hivatalos intézmények vezetőivel, így mintegy az egész országgal találkozott, a nemzet ebben az értelemben is megjelent. A pápalátogatással átérezhettük, hogy részei vagyunk a világegyháznak, jobban tudatosíthattuk az egyes részegyházak közötti kapcsolatot. Nekünk Európa és a világ más részeivel is eleven szellemi és lelki kapcsolatunk van. A zarándoklat gyönyörű esemény volt 1500 zarándokkal. Ahogy a római zarándoklatokon illik, elmentünk az apostolfejedelmek sírjához, tehát jártunk a Szent Péter-bazilikában, a Szent Pál-bazilikában, de voltunk a Lateráni bazilikában is, amely a római egyházmegyének a székesegyháza. A legfontosabb a Szent Péter utódával, Ferenc pápával való találkozás volt. A személyes találkozó után ugyan a szentmisén Ferenc pápa már nem volt jelen, mégis éreztük a közelségét, és azt, hogy lelkileg kísért minket. Sulyok Tamás elnök úr is ott volt, ő a zarándoklat előtt személyesen beszélhetett a pápával, majd külön tudott egyeztetni a vatikáni vezetőkkel.