Megérezni, ki az, akit ünneplünk

Akkor este fölvillan valami abból, hogy ilyen a világ. Mi Isten nagy családja vagyunk, az ő szeretete veszi körül az emberiséget, az egész világot, a világtörténelmet, és minden szenvedés, halál, tragédia belesimul ebbe, mert végül is Isten szeretetéé az utolsó szó, és az ember élete sem végződik a földi halállal. Ez hordozza igazán karácsony üzenetét, és ez az, ami megváltoztatja a szemléletünket – mondta Erdő Péter bíboros, prímás a Magyar Nemzetnek adott karácsonyi interjúban. Az esztergom–budapesti érsekkel a „túlünneplés” csábításai mellett Ferenc pápa öröméről, valamint a népszámlálás és az egyházi anyakönyvek viszonyáról is beszélgettünk.

20231218 Budapest Erd? Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek fotó: Havran Zoltán (HZ) Magyar Nemzet Forrás: Havran Zoltán/Magyar Nemzet

– Eminenciás bíboros úr! Nagyon fontos év volt az idei a Magyar Katolikus Egyháznak, a katolikus híveknek, hiszen április végén Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatást tett hazánkban. Bíboros úr az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus után úgy fogalmazott, hogy a szentatya megérezte Magyarországon a felé áradó szeretetet. Ezt tapasztalhatta meg Ferenc pápa most is?
– A legteljesebb mértékben meg vagyok erről győződve. Ez hallatszott ki Ferenc pápa szavaiból, ez érződött mindabból, ahogy reagált az eseményekre, ahogyan megszólította az embereket. Úgy gondolom, kifejezetten jól érezte magát nálunk, és örömmel töltötte el, hogy ilyen kedvességgel, szeretettel fogadták őt.

– Mi volt ennek a három napnak a legkiemelkedőbb pillanata?
– Nehéz lenne egy eseményt vagy jelenetet kiemelnem, hiszen nagyon sok felemelő mozzanata volt a pápa látogatásának. Valószínűleg mindenki azt válaszolná erre, ami az ő életéhez, lelkületéhez legközelebb áll. Az egyetemi világ például ma is nagy büszkeséggel emlékezik a pápának a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán tett látogatására. Ez ugyanis ritkaság: Ferenc pápa nem nagyon szokott ellátogatni tudományos intézményekbe. Nagyon jelentős volt a Papp László Budapest Sportarénában rendezett esemény is. Az apostoli látogatás lényege, a Krisztussal és a pápával való találkozás talán ott, az arénában érződött a legerőteljesebben. Érdekes volt megfigyelni, hogy a fia­talok a pápa távozása után is so­káig ott maradtak. De említhetném a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában zajló programot, ahol halmozottan sérült fiatalokat látogatott meg. Nagy élmény volt az ott jelenlévőknek, hogy Ferenc pápa mennyire közel áll hozzájuk, micsoda nagy szeretettel fordul feléjük. A Szent István-bazilikában a pápa a magyar egyházzal, a magyar katolikus közösséggel akart találkozni, püspökök, papok, szerzetesek, hitoktatók, világiak egyformán jelen voltak. A hívek nagy része kiszorult a bazilikából, de megtöltötték a teret – ez a pápát is meglepte.

– Bíboros úr úgy fogalmazott a pápalátogatás előtt, hogy a világ szomjazik Krisztusra. Ez nyilvánult meg a három nap alatt?
– Amikor a hívő közösség találkozik a pápával, akkor mindig föltör egy ilyenfajta érzés. Ez nagyon fontos, mert ez azt jelenti, hogy a pápa személye többet jelent, mint egy embert magát. 

A pápa kinyitja a távlatot egészen Krisztusig.

Erdő Péter szerint a pápa kinyitja a távlatot egészen Krisztusig. Fotó: Havran Zoltán

– Nem sokkal a 2021-es eucharisztikus kongresszus után már arról beszéltek, hogy Ferenc pápa nagyon jól érezte magát nálunk, és hogy szívesen eljönne újra Magyarországra. Visszatekintve ez tényleg ennyire reá­lis közelségben volt akkor?
– Igen, mert ez Ferenc pápa kimondott szándéka volt. Gyakorlatilag valamiféle űrt hagyott benne, hogy nálunk csak fél napot töltött, miközben éppen az eucharisztikus kongresszus után Szlovákiában tett háromnapos apostoli látogatást, korábban pedig Romániában volt hosszabb látogatáson. Ez a lehetőség tehát komolyan fölmerült, főként, hogy a magyar katolikus közösség nagyon várta őt. Ő pedig egyértelműen kijelentette, hogy szeretne visszajönni, és ez történt meg most áprilisban.

– Nemrég kerültek nyilvánosságra a legutóbbi népszámlálás vallási hovatartozásra vonatkozó adatai. Mit gondol arról a felvetésről, hogy ha a pápalátogatást követően történik az összeírás, akkor többen vallották volna magukat katolikusnak?
– Ezt nem tudom megmondani, de az biztos, ennek a kérdésnek a föltétele nem arról szólt, hogy hányan katolikusok. Hanem arról, hogy ki óhajt nyilatkozni. Az, hogy a megkérdezettek negyven százaléka nem nyilatkozott, nagyfokú látenciára utal. Sokat lehet arról vitatkozni, hogy mi ennek az oka. Mindenesetre 

sajátos körülmény, hogy a vallási hovatartozás fakultatív kérdés volt egy olyan kérdőíven belül, amelyben egyébként számtalan kérdésre kötelező válaszolni. 

Az biztos, ahogyan az ország lakossága, illetve a fővárosé is erőteljesen csökken, ilyen módon természetszerűleg csökkent a katolikusok száma is. De nem zuhanásszerűen! Tehát nem arról van szó, hogy pár évvel ezelőtt még jóval többen voltunk, most pedig hirtelen nagyon kevesen lettünk. Persze le kell vonnunk a tanulságokat, elemeznünk kell akár kisebb településekre, plébániai körzetekre bontva, hogy hol, milyen arányban válaszoltak erre a kérdésre. De azért nekünk van egy másik, sokkal fontosabb alapunk: az egyházi anyakönyvek rendszere a megkereszteltekről, a temetésekről. Ebből saját adatbázisunk van, amely nem a szubjektív megnyilatkozásoktól függ.

– A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a népszámlálási eredményekre reagáló közleményében azt írta, ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyháznak, amihez Ferenc pápa itteni látogatása során elhangzott szavai adnak erőt, aki arra buzdított, hogy a keresztény közösség „jelen legyen és tanúságot tegyen”. Miben nyilvánul ez meg?
– Természetesen jelen voltunk, jelen vagyunk, és igyekeztünk is tanúságot tenni, ahogy lehetett. Nem véletlen, hogy a pápa még boldog Brenner János testvérének, József atyának is kezet csókolt. Szembesült ugyanis azzal, hogy itt Magyarországon vértanúk vannak, sok évtizednyi elnyomatás áll mögöttünk. Komoly külső tényezők jelentkeznek, az utóbbi harminchárom évben is voltak olyan szakaszok, amikor kevésbé volt támogatott az egyház. De most sem egyszerű, gondoljunk csak az egyház által átvett iskolák kérdésére. Ahol a döntő többség ezt nem szeretné, ott nyilván nem is vesszük át az intézményt, de nagy kérdés, hogy ahol kimondják ezt az igényt, ott miért kívánják ezt. Talán mert így nagyobb biztonságot éreznek, vagy pedig azt gondolják, hogy nagyobb lesz az iskola gazdálkodási önállósága az egyházi fenntartással? Lehet persze az is, hogy a hitünkkel szimpatizálnak. Ez hosszú munka, és ez a feladat részben még előttünk áll.

– Mégis, ahogy beszéltünk róla, a világ szomjazik Krisztusra. Ez nyilvánul meg karácsonykor is, amikor az éjféli misén itthon és világszerte zsúfolásig telnek a templomok?
– Ez nagyon fontos kérdés, mert itt összekeverednek a síkok. Az ünnepek strukturálják az időt, az ünnepek rendje kifejez egy világnézetet, az ünnepek egy-egy kultúrának a sajátos velejárói. A keresztény kultúrában a húsvét és a karácsony a legnagyobb ünnep. Igen ám, de előfordulhat olyan, hogy annyira megváltozik a lakosság összetétele vagy mentalitása, hogy egy ünnepet eltörölnek és helyette mást írnak elő, gondoljunk csak a „fenyőünnepre”. És az is előfordul, hogy az ünnepet „túlünneplik”, külsőségessé válik és kiüresedik – gyönyörű fenyőfák, rengeteg fény, sok-sok áru. Eleinte talán még valóban örülünk annak, hogy Isten megajándékozott minket a saját egyszülött fiával. De egyre jobban az ajándékoknak kezdünk örülni, vásárolunk egymásnak és magunknak, és szép lassan átcsúszik az egész egy olyan állapotba, amikor már nem is tudjuk, hogy mit ünneplünk. Ünnepeljük magunkat, ünnepeljük a fenyőfát, az ajándékba kapott háztartási gépeket?

A bíboros hangsúlyozta, a tanítás, a tanítás lényege egy és ugyanaz. Fotó: Havran Zoltán

– Az egyház milyen módon próbálja, próbálta a hívek figyelmét felhívni az adventi készület lelki jelentőségére?
– Az első maga a liturgia. A legtöbb templomban az adventi időben tartanak roráté miséket. Ezekre a hajnali misékre elmenni, korábban fölkelni aszketikus cselekedet. Aki ezt megteszi, az már valamiképpen bűnbánati előkészületet hajt végre. De ilyenkor jobban megszervezzük a gyónási alkalmakat is, van olyan templom, ahol meghatározott időben egyszerre öt-hat pap is összejön gyóntatni. És ott vannak a karitatív cselekedetek, a szegények, a rászorulók, a magányosok, a betegek segítése. A tanítás, a tanítás lényege egy és ugyanaz. Az Krisztustól ered, és az apostolok útján érkezik hozzánk. Nekünk ezt alkalmazni kell. Jézusnak a példabeszédei, vagy az utolsó ítéletről szóló nagy beszédei elmondják, hogy milyen alapon méretik meg az ember élete. Éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, beteg voltam, fogoly voltam, és meglátogattatok. Ezeket az alapvető jócselekedeteket elsődlegesnek tekintjük. Fontos felhívni rá a figyelmet, hogy Magyarországon különösebb népmozgás nélkül is nagyon sok a segítségre szoruló, idős, magányos ember, és az olyan ember is, aki magáról már nem tud gondoskodni, de nincs olyan otthonban vagy intézményben, ahol gondoskodnának róla. A plébániai karitász csoportoknak éppen az a jelentőségük, hogy ismerik a terepet, ismerik azokat, akik helyben rászorulnak. A karitatív gyűjtéseknél is sokkal fontosabb, hogy tudjuk, kinek mire van szüksége, és ahhoz oda tudjunk lépni.

– Hogyan lehet rávilágítani a karácsony valódi lényegére?
– Nekünk, katolikusoknak nagyon fontos az, hogy az ünnep értelmezését hirdessük, hogy azt újra és újra fölelevenítsük az emberekben. Ezért osztogatunk például a karácsonyi vásárok során egy olyan képeslapot, amelyet az esztergomi Keresztény Mú­zeum egyik szép, a Szent Családot ábrázoló képéről készítettünk. A lap hátoldalára rányomtattuk, hogy karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük. Ha nincs otthon betlehem, legalább ezt a képet tegye a család a fenyőfa alá. 

Érezzük meg azt, hogy mi az ünnep középpontja, ki az, akit ünneplünk. 

Ezt, azt hiszem, újra és újra nagyon fontos tudatosítani. És éppen ezért nagyon jó, hogy a templomainkban, az iskoláinkban és sok helyen másutt továbbra is él a pásztorjáték szokása, amelyben Jézus születése elevenedik meg. Ez a kollektív emlékezet tesz bennünket igazán közösséggé. Annak a szépnek, amit mindannyian szeretnénk átélni, hogy együtt van a család, szeretjük egymást és megajándékozzuk egymást, középen pedig ott van a Kis Jézus, nos ennek az ideális karácsonyi ünnepnek van egy jelképes üzenete. Akkor este fölvillan valami abból, hogy ilyen a világ. Mi Isten nagy családja vagyunk, az ő szeretete veszi körül az emberiséget, az egész világot, a világtörténelmet, és minden szenvedés, halál, tragédia belesimul ebbe, mert végül is Isten szeretetéé az utolsó szó, és az ember élete sem végződik a földi halállal. Ez hordozza igazán karácsony üzenetét, és ez az, ami megváltoztatja a szemléletünket. Körülöttünk is értékessé és értelmessé, otthonossá válik így a világ.

Borítókép: Erdő Péter bíboros, prímás (Fotó: Havran Zoltán)