Ezt gondolják a magyarok az édesanyákról

Az anyák tartják össze a családokat.

2024. 05. 05. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon mind a családokban, mind az állam részéről elismerésben részesülnek az édesanyák. A magyarok többsége megünnepli az anyák napját, az állam pedig számos intézkedéssel támogatja az anyákat – állapítja meg a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Egy korábbi felmérésből kiderült, hogy

a magyarok 96 százaléka felköszönti az édesanyját anyák napján.

A többség (91 százalék) úgy nyilatkozott, hogy jó a kapcsolata az édesanyjával, amit bizonyít, hogy tízből nyolcan napi rendszerességgel beszélnek vele. A legtöbb magyar úgy gondolja (78 százalék), hogy az anyák tartják össze a családokat, és a gyermekek felnevelésében nekik van a legnagyobb szerepük.

Magyarországon 3,13 millió anya él, akik életük során összesen 6,22 millió gyermeknek adtak életet, azaz a magyarországi anyáknak átlagosan két gyermekük van. A 2000-es évek eleje óta a felnőtt korú nők körülbelül háromnegyede édesanya.

2011-hez képest az átlagos gyermekszám a 20-35 éves anyai korosztályban kissé növekedett (1,67-ről 1,72-re), miközben a 45-49 éves anyák körében most tízezerrel több a nagycsaládos, azaz a három vagy több gyermeket nevelő édesanya, mint 2011-ben.

Magyarország a családpolitikáját az édesanyákra alapozza, az ő igényeikhez igazodik az intézkedések jelentős része. A kormányzat számos lehetőséget biztosít, amely célzottan az anyákat támogatja. Az anyaság és a gyermeknevelés elismerését fejezik ki az anyáknak járó adókedvezmények (a négygyermekes és a harminc év alatti anyák szja-mentessége), a csecsemőgondozási díj összegének a korábbi fizetés száz százalékára emelése, a gyed extra, a diákhitel tartozások elengedése, a munkaerőpiaci kedvezmények (részmunkaidős kedvezmények és pótszabadságok), ahogy a Nők 40 program is, amely a nagymamák lehetőségeit bővíti.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.