– A kormány tegnapi ülésén értékelte a háborús helyzetet, ami a frontvonalak áttekintését is jelenti, valamint Európa és a szövetségeseink reakcióját. A helyzet egyre nehezebb, ennek számtalan oka van – mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter tájékoztatása szerint az ukrán hadsereg a frontvonalat nehezen tudja tartani, ennek következménye a kényszersorozás, amely az ország egész területén zajlik. Kárpátalján is fenyegeti a kényszersorozás veszélye az ukrán állampolgárokat, beleértve a magyarokat. Gulyás leszögezte:
Magyarország továbbra sem ad ki senkit Ukrajnának.
Emlékeztetett: Manfred Weber kötelező sorkatonai szolgálatot akar bevezetni az unióban. Ez férfiakra és nőkre is vonatkozna. Ehhez csatlakozik a francia és észt miniszterelnök, aki Ukrajna területére katonák küldését követelik.
Magyarország abban érdekelt, hogy csakis olyan döntést hozhasson a NATO, amelyből Magyarország teljes egészében kimaradhat
– tette hozzá. Mint mondta, ezért sem mindegy, milyen arányban lesznek az EP-ben a háborúpártiak.
A miniszter az európai bíróság előtt lévő eljárások áttekintéséről azt mondta, Magyarországnak egy ítélet végre nem hajtása miatt kell bírsággal számolnia, az EB azonban június 13-ra halasztotta a döntés kihirdetését.
– A jogi határzár miatt kapjuk a büntetést, és napi hatmillió forint megfizetésére köteleznének minket. Ez jól mutatja az európai hozzáállást a határvédelemhez
– mondta Gulyás Gergely.
Hozzátette, ezért, bár a háború miatt a migráció nincs annyira fókuszban,
az unós választás tétjét jelenti az is, hogy olyan képviselők kerüljenek többségbe a parlamentben, akik nem támogatják a migrációt, és a legszigorúbb külső határvédelmet támogatják.
Országos fejlesztések
Vitályos Eszer kormányszóvivő az országos fejlesztésekről beszélve elmondta, hogy az elmúlt két hétben átadták a Mol 1,3 milliárd forintból megvalósult beruházását, amelyhez a magyar állam 130 millió forinttal járult hozzá.
– Huszonnyolc milliárd forintból óvodák, bölcsődék újultak meg, közútfejlesztési projektek valósultak meg, sportkomplexumokat újítottak fel, kulturális beruházások történtek és a nyíregyházi állatpark is bővült – sorolta.