Hiába próbálták meg elvenni a nézők kedvét, hatalmas siker a Most vagy soha!

Eddig kétszázezren voltak kíváncsiak a Petőfi-filmre.

2024. 05. 21. 7:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hivatalos adatok szerint Magyarországon 160 ezren, a határainkon túl pedig több mint 40 ezren váltottak jegyet a filmünkre az elmúlt két hónapban – osztotta meg közösségi oldalán Rákay Philip a Most vagy soha! című film nézettségéről szóló adatokat. 

A bejegyzésben felidézte, hogy a példátlan sikert ráadásul ellenszélben sikerült elérni, a film ugyanis példátlan gyűlöletcunaminak volt kitéve.

– Ez hatalmas siker! Köszönjük a közönség határtalan szeretetét, bizalmát, és azt is, hogy ilyen sokan vannak, akik nem hagyták magukat lebeszélni a filmünkről! Pedig a megmondóemberek és a sajtó jelentős része mindent elkövetett – a legaljasabb eszközöket is bevetve –, hogy tudatosan elriassza az érdeklődőket a Petőfi-filmtől

– jelezte, kiemelve, hogy ezzel az eredménnyel a Covid utáni időszak második legnézettebb alkotása lett, míg 2024-ben az ötödik legnézettebb film a Most vagy soha! 

 

Borítókép: Részlet a Most vagy soha! című magyar filmből (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.