Bűnügyi felügyelet alá helyezte a Verőcénél történt több halálos áldozatot követelő hajóbalesetben részes szállodahajó cseh kapitányát a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán – közölte a Budapest Környéki Törvényszék honlapján szerdán.
Itt a hivatalos közlés: részeg lehetett a motorcsónak vezetője, a szállodahajó kapitánya pedig tudott az ütközésről, csak nem érdekelte
Négy hónapra letartóztatják.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított vezette a járművet május 18-án este, amikor a baleset történt. A hajó 33 utassal Budapest felől Komárom irányába haladt. Ugyanekkor jött szemben az egyik – eddigi információk szerint ittas – sértett által vezetett kisgéphajó hét utassal. A sértett a motorcsónakot „a folyó teljes szélességét kihasználva, indokolatlan irányváltoztatásokkal irányította”. A szállodahajó automata vezérléssel haladt, amikor a sértett a jobb parttól irányt váltott kisgéphajójával, és
egyenesen a szállodahajó felé kormányozott.
Amikor a szállodahajó orrához érkezett, hirtelen jobbra kormányzott, de az ütközést már nem tudta elkerülni, és nagy sebességgel nekiütközött a hajónak. A kisgéphajó annyira megrongálódott, hogy „elveszítette felúszóképességét”, és az elsődleges adatok alapján a motorcsónakot és utasait a szállodahajó maga alá gyűrte.
További Belföld híreink
A kisgéphajót irányító sértett és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de a partra tudott úszni. A motorcsónak többi utasát még keresik.
„Lassítás nélkül haladt tovább a motorcsónakot elsodró szállodahajó. Nagy hanggal csapódott a kisgéphajó a szállodahajónak, mégsem állt meg segítséget nyújtani a kapitány. A szerencsétlenségben legalább két ember vesztette életét” – olvasható a törvényszék honlapján. Hozzáfűzik,
bár a szállodahajó kapitánya észlelte a becsapódást, anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a jármű mivel ütközött, változatlan sebességgel továbbhaladt,
nem segített a baleset sérültjeinek, a vízbe esett embereknek, és a személyzetet sem értesítette, a mentési protokollt sem hajtotta végre. A rendelkezésre álló adatok szerint a segélyhívóra sem tett bejelentést, csak ment tovább eredeti úti célja felé.
Mindezzel a meggyanúsított cseh kapitány több rá vonatkozó hajózási és vízi közlekedési szabályt megszegett.
További Belföld híreink
A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztása és más bűncselekmények miatt indított eljárást a szombat éjszakai több halálos áldozatot követelő hajóbaleset ügyében.
A gyanúsított cseh állampolgár, de van Magyarországon bejelentett tartózkodási helye. Figyelemmel a terhére rótt cselekmény súlyára és a törvény szerint kiszabható, három évig terjedő szabadságvesztésre, megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne.
További Belföld híreink
Továbbá figyelemmel a többszörös halmazatra és a baleset rendkívül súlyos kimenetelére, az ügyészi indítvány szerint a férfi jelenléte a büntetőeljárásban kizárólag személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés alkalmazásával, bűnügyi felügyelettel biztosítható.
Szerdán a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat, és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte bűnügyi felügyeletét szeptember 22-ig.
További Belföld híreink
A döntést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és a védő fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható – közölte a törvényszék honlapján.
További Belföld híreink
Verőcei hajóbaleset
Könyörögtek a verőcei tragédia áldozatai, hogy lassítson a kishajó vezetője, kiderült, milyen sebességgel haladhatott + videó
Veszélyre figyelmeztettek a verőcei hajóbaleset és a Hableány tragédiájának áldozataira emlékezve a szakmai szervezetek
Megszólalt a verőcei hajókatasztrófa után eltűnt fiatal lány barátja + videó

A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.

Kocsis Máté: A tiszások megfutamodnak a viták elől
„Nevetségesek vagytok, 276 nap múlva felkenődtök a falra” – fogalmazott a frakcióvezető.

Újabb magyar egyetem érkezése várható a világ legjobbjai között
Megduplázta a teljesítményét, szabadalmi bevételei meghaladták az egymilliárd forintot.

Bős-Nagymaros: Véget érhet a szlovák–magyar vita, közel a megállapodás
Nem lesz erőmű Nagymaroson, mégis jön két megyére elég zöldáram.