Az összeomlás szélére került a Gyurcsány-koalíció

Az európai parlamenti választásokkal őrségváltás történt a baloldalon, miután a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció, valamint a velük szövetségben induló MSZP és Párbeszéd mindössze a szavazatok nyolc százalékát tudta megszerezni. Ezek alapján a 2026-os országgyűlési választáson a DK kieshet a magyar parlamentből.

2024. 06. 21. 4:45
_Z2K1671
2021.09.17. Budapest Demokratikus Koalíció előválasztási nagyrendezvénye. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Dobrev Klára miniszterelnök-jelölt. Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hatalmas vereséget szenvedett el az euró­pai parlamenti választáson a Gyurcsány Ferenc vezette óbaloldal. A Demokratikus Koalíció (DK), az MSZP és a Párbeszéd hármasa csúnyán leszerepelt, és a szavazatok alig több mint nyolc százalékát megszerezve mindössze két EP-mandátumhoz jutottak. A történelmi bukás után Dobrev Klára, a párt EP-képviselője feloszlatta az árnyékkormányát, Gyurcsány pedig furcsa magyarázatot adott a történtekre. – Kár lenne nagyon cizellálni a dolgot,  vereséget szenvedtünk – mondta a DK elnöke egy héttel a választásokat követően egy videóban. Szerinte a DK és a vele szövetséges mikropártok bukásának semmi köze nincsen a közéletben tapasztalható, ellenzékváltó hangulathoz, és nem szolgált magyarázattal Magyar Péter pártjának előretöréséhez. 

Gyurcsány arról is beszélt, hogy  zajlanak a párton belüli egyeztetések,  közösen értékelik a hatalmas vereséget. Gyurcsány azonban azt is kijelentette: „vissza fogok jönni”, ez alapján pedig aligha várható, hogy lemond a pártelnökségről.

Ugyanakkor már a saját pártján belül is kritikákat kap Gyurcsány Ferenc. A gyulai Leel-Őssy Gábor, a DK egyik alapítója például a közösségi oldalán úgy fogalmazott: ideje lenne emlékiratokat írni a DK vezérének. Eközben Lamperth Mónika, aki a Gyurcsány-kormányok idején volt belügyminiszter, az ATV műsorában nem teketóriá­zott, lemondásra szólította fel Gyurcsány Ferencet és az MSZP vezetőit is. 

Mesterházy Attila, a Szocialisták és Demokraták alapító elnöke, az MSZP korábbi vezetője a Hír TV Napi aktuális című műsorában elmondta: ha egy parlamenti választás lett volna, akkor a DK–MSZP–Párbeszéd hármas nem tudta volna megugrani a parlamenti küszöböt, ami a három párt közös indulása esetén 15 százalék. Ez pedig egy nagyon súlyos vereség, ilyenkor a pártelnök szokta vállalni a felelősséget és lemond. Mesterházy szót ejtett arról is, hogy új baloldalt kell építeni, amihez szerinte mindenkire szüksége lesz, így az MSZP-vel és Magyar Péterékkel is szövetkezne, de a DK-val nem, mert úgy látja, az egy neoliberális párt.

Meglehetősen ironikus, hogy a választásokat megelőzően Dobrev Klára azzal kampányolt, hogy előre hozott országgyűlési választások kiírását követelik, ha a kormánypártok vereséget szenvednének az európai parlamenti voksoláson, ám ehhez képest éppen a DK szenvedett óriási vereséget. A felvetés vélhetően egy elkeseredett próbálkozás volt arra, hogy az ellenzéki oldalon Gyurcsányék átvegyék a tematizálást Magyar Pétertől, akinek a feltűnése végül odáig vezetett, hogy az óbaloldal támogatottsága összeomlott.

Mindezek után kezdenek kirajzolódni az új erőviszonyok, amelyek alapján Magyar Péter és a Tisza Párt lehet a baloldal meghatározó ereje, Gyurcsányék pedig kis párttá váltak. A DK–MSZP–Párbeszéd összefogás a 2026-os választásokra is szól, amelyen a korábbi információk szerint Dobrev Klára lehet a három párt miniszterelnök-jelöltje. Ha viszont a három párt koalíció­ja nem tudna bekerülni az Országgyűlésbe, könnyen előfordulhat, hogy a DK egyszerre tűnik el a politikai palettáról az MSZP-vel, noha korábban úgy tűnt, hogy a Gyurcsány-párt kebelezheti be a szocialistákat.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.