Elzárkózás helyett gazdasági semlegességre van szükség

Varga Mihály a Türk Befektetési Alap elnökével találkozott.

2024. 09. 19. 13:55
Varga Mihály pénzügyminiszter a gazdasági semlegesség mellett érvelt, Magyarország számára ugyanis ez jelenti a versenyképesség zálogát Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarország a másfél évtizeddel ezelőtt meghirdetett keleti nyitással szakított az egyoldalú gazdaságpolitikával – jelentette ki a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye szerint Varga Mihály tárcavezető, miután hivatalában fogadta Baghdad Amreyevet, a Türk Befektetési Alap elnökét.

A pénzügyminiszter kiemelte: Magyarország a gazdasági semlegességének is köszönheti, hogy méretéhez képest kiemelkedő az exportteljesítménye, magas beruházási rátával és versenyképes adórendszerrel bír. 

A tárcavezető emlékeztetett: a Türk Államok Szervezetével ápolt gazdasági kapcsolatok folyamatosan erősödnek, Magyarország idén júliusban véglegessé vált tagságával pedig új szintre léptek. Ezt alátámasztja az is, hogy 

az elmúlt másfél évtizedben Magyarország és a türk államok között 162 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, tavaly már átlépte az ötmilliárd dollárt 

– emelte ki a pénzügyminiszter. 

Varga Mihály közölte, a jelenlegi együttműködés elsődleges célja, hogy a már meglévő jó kapcsolatokat tovább fejlesszék olyan területeken is, mint az energetika, a vízügy, a mezőgazdaság, vagy az oktatás. 

Az isztambuli székhelyű Türk Befektetési Alap célja a régión belüli kereskedelem fokozása, ami a szállítási láncok segítése mellett a közös fejlesztések támogatására is nagy hangsúlyt fektet – fűzte hozzá a pénzügyminiszter. 

Varga Mihály emlékeztetett arra is: a magyar gazdaság növekedése minden előrejelzés szerint az Európai Unió élvonalában lehet a következő években. A fenntartható bővülésben kiemelt szerepet játszanak azok az értékes kapcsolatok, amelyekre a keleti nyitás politikájával tettek szert – emelte ki a miniszter.  

Magyarország elkötelezett amellett, hogy megőrizze a gazdasági semlegességét, így a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy a blokkosodás helyett fenntartsuk hazánk vonzerejét a nyugati és keleti piacokon egyaránt

– fogalmazott a pénzügyminiszter.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.