Záporokkal, zivatarokkal indul július első hete, sokfelé élénk, olykor erős széllel – közölte a HungaroMet. Az előrejelzés szerint a hőmérséklet visszaesik, szerdán már 30 fok alatti csúcshőmérséklet várható, a keleti országrészben pedig tartósan borult maradhat az ég. Majd ismét melegedés kezdődik, sok napsütés mellett a hét végére visszatér a kánikula.
Enyhülés záporokkal
Hétfőn az erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap.
Számítani kell záporokra, zivatarokra, az ország középső részén kisebb, nyugati, délnyugati, valamint északkeleti harmadán nagyobb számban. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél. Zivatarok környezetében viharos lökések is előfordulnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 26–33 fok között várható, délkeleten lesz melegebb az idő.
Kedden a déli és a keleti tájak felett felhős, egyes körzetekben akár tartósabban borult maradhat az ég, míg másutt csökken a felhőzet, a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. Reggelig délen és keleten még elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok, napközben inkább már csak északkeleten lehet számítani kialakulásukra. A déli határvidék közelében napközben ugyanakkor eleredhet az eső. Az északnyugati, északi irányú szelet nagy területen kísérik erős lökések. A minimum-hőmérséklet 14–21 fok között alakul, majd délutánra 23–30 fok közé melegszik fel a levegő, a tartósabban felhős, borongós déli tájakon valószínű a hűvösebb idő.
Szerdán erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződés mellett általában többórás napsütés valószínű, de a keleti, északkeleti országrész fölött egy tőlünk keletre kimélyülő ciklon hatására tartósabban borult maradhat az ég, és arrafelé tartós eső valószínű. Nyugaton fordulhat elő kisebb eső, zápor, esetleg zivatar, a középső országrészben csapadék nem valószínű. Az északias irányú szelet továbbra is nagy területen élénk, egy-egy helyen még erős lökések kísérik. Hajnalra általában 11–19 fok közé csökken a hőmérséklet. Délutánra általában 23–28 fok közé melegszik fel a levegő, de a tartósan borult, csapadékos keleti tájakon 20 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.