Átlépték az ötmilliárdos határt a HVG kiadójának bevételei, Tóta W.-hez saját úton gurulnak a dollárok

A szerkesztőséget megrázta Magyar Péter megjelenése, miközben Tóta W. Árpádhoz immár egy saját projektben gurulnak a dollárok. Tavaly a HVG kiadójának bevételei átlépték az ötmilliárd forintot.

2024. 07. 12. 5:30
Forrás: Mandiner
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem félmilliárd forinttal nőttek a Heti Világgazdaság Kiadói Zrt. értékesítési bevételei 2023-ban, így átlépték az ötmilliárdot. Az adózott eredmény körülbelül a felére csökkent, de így is 223 millió forintot tett ki. A cég kiadásai között leginkább a személyi jellegű ráfordítások nőttek. Az ezen a soron feltüntetett 1,9 milliárd forint ötödével haladta meg a 2022-es értéket, melyben a béremelések mellett a foglalkoztatottak számának bővülése is közrejátszott – immár 183-an dolgoztak a HVG-nél a korábbi 174 helyett.

A beszámolóból és közzétett mellékleteiből nem derül ki, hogy Szauer Péter idén mekkora osztalékot tervez kivenni az eredmény terhére, a kiegészítő mellékletekből mindenesetre annyi látható, hogy 2022-ben és 2023-ban együttesen félmilliárdot tett ki az egyedüli részvényes számára kifizetett osztalék. Szauer fia korábban a Momentum pénzügyi igazgatója volt, mára pedig apját követően immár ő a HVG vezérigazgatója.

A baloldali dollármédium brüsszeli forrásairól, Soros-kapcsolatokkal rendelkező társoldalairól, valamint a kiadót vezető Szauer Péter baloldali kötődéseiről már a cég tavalyi beszámolója kapcsán említést tettünk. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogyan írnak a lap szerzői a magyar emberekről. 

Feltétlen híveid öreg, félrevezetett, buta emberek

– így vélekedett a lap munkatársa, Tóta W. Árpád egy tavalyi „írásában” a jobboldali szavazókról. 2022. szeptemberben pedig egy külföldről finanszírozott rendezvényen Márki-Zay Péter egyetértőleg idézte Tóta W.-t, aki a baloldal volt miniszterelnök-jelöltje szerint arról beszélt, hogy 

gyűlölet és összefogás kell.

A magyarságot is sértegető HVG-s publicista új projektbe is kezdett az elmúlt évben, gyermekek politikai propagandával való érzékenyítésének céljával. Tóta W. lapja 2023 végén tesztüzemben kezdett működni, a külföldi források a Soros-féle Action for Democracytól érkeztek az induláshoz. Ez a szervezet milliárdokkal pénzelte a baloldal kudarcos 2022-es kampányát is.
A dollárbaloldali szereplőkhöz hasonlóan a HVG más szerzőjétől sem áll távol, hogy lenézően nyilatkozzon a magyar emberekről. Csáki Judit korábban például úgy vélekedett:

Orbán népének nincs perspektívája, nincs iskolája, foga kevés, szemüvege eltörött vagy nincsen, rosszul lát, elhízott és tönkrement.

Bár ez a 2023-as év eredményeit már aligha befolyásolhatta, Magyar Péter megjelenésével a HVG is az új baloldali reménység mögé sorakozott fel. A szerkesztőségen belül is feszültségeket szült az, ahogyan beszámoltak a Tisza Párt alelnökéről. A viták jelentős személyi változásokhoz vezettek a lapnál. A HVG a Magyar Péter agresszív őrjöngéséről szóló rendőri jelentést is kozmetikázni próbálta.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.