Ebekkel kolduló kéregetők lepték el Budapestet

Az állatokat embertelen körülmények között, rövid pórázon tartják a kéregetésből élők.

2024. 07. 25. 7:54
Borítókép: Rossz körülmények között tartott kutyák (Forrás: Facebook)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Tizenegy Állatvédő Egyesület néhány nappal ezelőtt figyelt fel a jelenségre, miszerint néhány személy több fővárosi kerületben is koldulás céljából, szabálysértő módon tart kutyákat.

A kutyákat méteres láncon, autók kerekeihez kötözni, tűző napon, árnyék nélkül, a betonon fektetni, ott tartani, többször, igazolhatóan étlen-szomjan, nos az mind a hazai, mind az uniós jogszabályok szerint illegális, de a tartásukkal szemmel láthatóan nem csak ez a probléma, így nem is meglepő, hogy tulajdonosukat több vidéki település is különböző szankciókkal és bírságokkal sújtotta

– írta az állatvédő egyesület a közösségi médiában közzétett bejegyzésében, majd hozzátették, több helyen aluljáróban, a kutyákat kis és fiatalkorú személyekkel koldultatják amely a hazai jogszabályok értelmében szintén illegális.

Mint kiderült az ebek gazdája nem fedél nélküli, külföldi állampolgárként tartózkodik Magyarországon, és üzletszerű koldulásból tartja el magát. 

Az újbudai állatmentők négy budapesti kerületi önkormányzatnál is bejelentést tettet, hogy végre a fővárosban is legyen következménye az állatkínzásnak. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.