Itt a részlet, amely végleg lebuktatta Novozánszki Fanni gyilkosát

A nyomozók a bizonyítékok zárt láncolata alapján vonták le a következtetést.

Forrás: Youtube, PoliceHungary2024. 07. 25. 21:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Zsaruk podcast legfrissebb adásában minden korábbinál részletesebb betekintést engedett Novozánszki Fanni, korábbi valóságshow-szereplő meggyilkolásának ügyébe Gál Sándor, a BRFK életvédelmi osztályának osztályvezetője, aki az ügy nyomozásának vezetője volt.

Ahogy a Magyar Nemzet arról beszámolt, Novozánszki Fanni (VV Fanni) 2017 novemberében tűnt el nyomtalanul. Az utolsó, kamerák által rögzített képkockákon alélt állapotban volt látható, a későbbi gyanúsított, B. László karjaiban egy budapesti lakópark mélygarázsában. Mostanra kiderült, a férfi nyereségvágyból támadt a 24 éves nőre, akinek az eltűnéséhez és a feltételezett megöléséhez is köze volt.

B. Lászlót a bíróság egy évvel ezelőtt, 2023 májusában ítélte másodfokon húsz év letöltendő börtönbüntetésre gyilkosságért. VV Fanni holtteste azonban azóta sem került elő. 

 

A gyilkos útja Siófokra vezetett, ahol végleg lebuktatta őt a térfigyelő kamera

B. László Siófokon töltötte a gyilkosság utáni éjszakát. Fanni holtteste ott volt a parkolóban, a kocsiban, és a gyilkos tevékenységét saját házának térfigyelő kamerái egytől-egyig rögzítették. A nyomozók a felvételek alapján egyértelműen rekonstruálni tudták, hogy a halott lány teste mikor és hol volt. A nyomozás ezen részének vizsgálata során további árulkodó részletnek bizonyult, hogy B. László képtelen volt magyarázatot adni arra, hogy miután feleszmélt, hogy veszi őt a kamera, miért állt odébb autójával, ahol a kamerák már nem láttak rá a férfira és járművére.

A furcsa viselkedést és cselekménysort egyértelműen össze tudták kötni a nyomozók a bizonyítékok zárt láncolata alapján. – Nagy valószínűséggel Fanni vérző holtteste volt a csomagtartóban, illetve az a bőrönd, ami Fannié volt. Ezeket a kamera előtt nyilván nem akarta kivenni a csomagtartóból, és ezért kellett kihajtania az udvarról – hangzott el az adásban.

A térfigyelő kamerák által rögzített jelenetsort a podcast adásában be is mutatták, a felvétel körülbelül 36 perc 30 másodperckor kezdődik. A videó a cikk végén, illetve ide kattintva megtekinthető.

Borítókép:  Budapest Novozánszki Fanni - VV Fanni gyilkosság - tárgyalás (Fotó: Bors/ Czerkl Gábor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.