Itt vannak a látványtervek: ilyen lesz a Sándor-palota és a karmelita kolostor előtti tér

A Nemzeti Hauszmann program keretében visszakapja régi fényét az ország egyik ikonikus tere.

2024. 07. 25. 12:18
A megújult Szent György tér Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Méltó módon újítjuk meg a Szent György teret a következő években: zöldebb, rendezettebb és díszesebb lesz a nemzet történelmi főtere – írták a Nemzeti Hauszmann program oldalán közzétett bejegyzésében. 

2018 végére megújítottuk a karmelita épületegyüttest, 2019-ben megszüntettük az autós forgalmat és a parkolást a téren, a területet ismét a gyalogosok vehették birtokba. Átmeneti tájépítészeti megoldásokkal újítottuk meg a zöldfelületeket és pihenést szolgáló utcabútorokat helyeztünk ki

– tették hozzá, majd kiemelték, a tér nyugati oldalán jól haladnak az egykor itt állt József főhercegi palota visszaépítésével, amely az Alkotmánybíróság otthona lesz. 

A Szent György tér a tervek szerint többfunkciójú városi térként születik újjá. A munkálatok várhatóan 2025 első felében kezdődnek, a tér kialakításában pedig követi majd a történelmi hagyományokat, de megfelel a mai elvárásoknak is. 

A tér központi eleme a Szabadság oszlopa lesz, amely Marco Casagrande tervei alapján készül. Az olasz származású, neves építész és szobrász még 1848-ban álmodta meg a forradalom által ihletett nagyszabású kompozícióját, azonban műve eddig nem valósult meg. A díszesen faragott, impozáns oszlopon allegorikus formában jelenik majd meg a 12 pont, tetején Hungária nőalakja lesz látható. 

A tervek szerint visszahelyezik a korábban is a téren álló szobrokat és műalkotásokat, és eltávolítják a Szent Zsigmond-templomra emlékeztető műromokat, hiszen a régészeti feltárás azt bizonyította, hogy azok jelenleg nem a templom egykori helyén állnak. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.