Kedvesnek tűnő idős férfi ült le egy fiatal nő mellé a zsúfolt kaszaperi buszon, de a férfi egy idő után furcsa kérdéseket tett fel, majd fogdosta is a nőt – számolt be az esetről az Oroscafé.
„Reméli, nem fogom azt mondani, hogy ő molesztált engem”
Amikor a fiatal lány tiltakozott, ezt a választ kapta.

A férfi sötét napszemüveget viselt, az alsó ajkán volt egy sötét folt – idézte fel a fiatal nő a részleteket, amelyekre vissza tudott emlékezni, de a hirtelen sokk miatt teljesen leblokkolt. Bár a feltételezett bántalmazó eleinte kedves és beszédes volt,
egy idő után furcsa, személyes kérdéseket tett fel, például, hogy kiskorú vagyok-e. Ezután kezdett el egyre közelebb húzódni és fogdosni engem. Amikor tiltakoztam, akkor visszahátrált, majd egy narancsot nyomott a kezembe és hozzátette, reméli, nem fogom azt mondani, hogy ő molesztált engem
– írta közösségi oldalán a nő, amelyet a portál szemlézett. A bejegyzés szerint a fiatal teljesen bepánikolt, nem tudta, mit tegyen. A körülöttük utazók vagy nem figyeltek, vagy nem akarták látni, hogy mi történik. A férfi Csorváson szállt le a buszról és egy kedves egyetemista lány ült a helyére, ekkor Márta elkezdett sírni és mindent elmondott új utastársának.
További Belföld híreink
Az egyetemista lány a sofőrhöz kísérte a rémült fiatalt, ő azt mondta, legközelebb azonnal kiabáljon segítségért, majd azt tanácsolta, szálljanak le Orosházán és szóljanak a forgalmistának. A fiatal nő azóta a rendőrségen is volt, de ott azt mondták neki, nem tudnak mit tenni, ha nem tudja a férfi nevét.
Az áldozat azóta megtudta a csorvásiaktól, hogy ki volt a zaklató, állítólag többen is azt mondták neki, hogy az idős férfi másokat is zaklatott, de a fiatal nő úgy tudja, a férfit még a boltokból is ki szokták zavarni.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Véleménynyilvánító szavazást kell tartani Ukrajna uniós tagságáról + videó
Magyarország a béke oldalán maradt, erről beszélt az uniós csúcs végén a miniszterelnök.

Vitályos Eszter: Az átadott Dunakeszi diáknegyed válasz az összes előttünk álló kihívásra + videó
A gimnáziumban és a technikum szakképző iskolában mintegy 13 hektár területen, hét vadonatúj épületben 1500 diák tanulhat.

Durván fellökték a Hír TV riporterét Magyar Péter hívei + videó
A Tisza Párt vezére kitart a rezsicsökkentéssel kapcsolatban elmondott hazugsága mellett.

Magyar kutatók kimutatták, hogyan támadja az idegrendszert a koronavírus
A gyulladás is szerepet játszhat a neurológiai zavarok kialakulásában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elon Musk egy hatalmas 100-ast küldött Orbán Viktornak

Liverpool Echo: Szoboszlai az egyetlen liverpooli, aki...

A Tankcsapda Fejes Tomija nem fizetett: „Szembemennék az elveimmel”

180 fokos fordulattal hirtelen békepárti lett Zelenszkij retorikája, amikor megtudta, hogy Trump nem viccel + videó

A dubaji csoki után itt az újabb őrület: megérkezett az angyalhaj csokoládé!

Orbán Viktor nem támogatta, hogy az Unió további pénzt és fegyvert küldjön a háborúba + videó

Egy brancs Magyar Péterék mögött

Az 5 legjobb csirkepörkölt, amiből soha nem elég

Ferenc pápa hangüzenetet küldött a híveinek, ezt mondta az egyházfő + videó

Zelenszkij és Macron külön egyeztetett

Saját autója gázolta halálra a nagykőrösi tanárnőt + videó

Téves azonosítás történt Gene Hackman halálának ügyében
Címoldalról ajánljuk