Az európai erdők lehetnek a kulcs az éghajlatváltozás elleni küzdelemben

Magyar ökológusok is részt vettek annak a tanulmánynak az elkészítésében, amely kimutatta, hogy az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötése sokkal nagyobb, mint korábban gondolták. Európa erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxidot is meg tudnának kötni, ha hagynák azokat visszavadulni.

Forrás: MTI2024. 08. 12. 17:05
erdő
Az erdő ehető? Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezzel – elméletben – az európai személyautók szén-dioxid-kibocsátásának jelentős részét semmissé lehetne tenni – írták a Magyar Kutatási Hálózat MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) becslései szerint 2022-ben az Európai Unióban mintegy 800 megatonnányi szén-dioxidot bocsátottak ki a járművek, ebből a személyautók nagyjából 480 megatonnával részesedtek

– emlékeztettek a közleményben, amely szerint különösen ennek az adatnak a fényében érdekes az a publikáció, amelynek megállapítása szerint a kutatók eddig alábecsülték az európai őserdők, öreg erdők szénmegkötési képességét, a 100 évesnél idősebb fák a korábban gondoltnál sokkal jobban segítenek a felmelegedés elleni küzdelemben.    

Sajnos a földhasználat Európában és globálisan is hosszú évszázadokon át erdőirtó jellegű volt, gondoljunk csak a középkori hajók építéséhez kivágott hatalmas mennyiségű fára vagy az ipari forradalom nyersanyagigényére. Az 1800-as években egyre többen kezdtek rádöbbenni az igazi őserdők gyors eltűnésének problémájára, ám védelmük csak akkor vált igazán fontossá, amikor már alig maradt belőlük. Az őserdők különleges és ritka élővilágának és önszabályozó rendszerének, dinamikájának megismerése a kutatók számára ma már különösen fontos. Ezen belül is kiemelt kérdés, hogy mennyi szenet köt meg tartósan egy természetes erdőállomány

– magyarázta a tanulmány elkészítésében részt vevő Horváth Ferenc, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Erdőökológiai Kutatócsoportjának munkatársa. A cikk előzménye egy 2018-as tanulmány volt, amely először szedte lajstromba, hogy Európában mennyi maradt még az őserdőkből. E fogalom alatt azokat a nagy kiterjedésű erdőket értik a szakemberek, amelyeket egyáltalán nem vagy csak minimális mértékben módosított az emberi tevékenység. 

Jó példája ennek a lengyelországi bialowiezai őserdő, amely az európai bölény otthona. Ilyen erdő nagyon-nagyon kevés maradt a kontinensen, ám olyan öreg erdőkből akad még néhány, amelyekben kismértékű emberi tevékenység zajlott 50-60 évvel ezelőtt, de azóta hagyták őket visszavadulni. Horváth Ferenc kiemelte:

Magyarországon csak ilyen öreg erdők vannak, nagy kiterjedésű őserdő nincs. A legöregebb, legtermészetesebb állomány a Kékes északi letörésén húzódó, legalább háromezer éve háborítatlan ősbükkös, a Kékes Erdőrezervátum őserdőmaradványa.

A trianoni döntést követően megmaradt Magyarország alig tizenkét százaléka volt erdővel borított, ez ma már 21 százalék körül van a telepítéseknek köszönhetően. A Communications Earth & Environment című folyóiratban publikált tanulmány szerzői 27 ország közel 8 ezer területén több mint 288 ezer fát vizsgáltak meg, és a kapott adatokból kiszámították a föld feletti, a föld alatti és a holt biomasszában tárolt szénmennyiségeket. Így erdőtípusonként és ökológiai zónánként is külön referenciaértékekhez jutottak, amelyek alapján látható például, hogy az északi területek havasi nyíresei kötik meg a legkevesebb, a balkáni jegenyefenyves-lucos bükkösök pedig a legtöbb szén-dioxidot.

Ezen adatok segítségével sikerült azt is kiszámolni, hogy a kontinens erdői akár évi 309 megatonna szén-dioxid megkötésére is képesek lehetnének 150 éven keresztül, ha ezeket az erdőket nem használnánk tovább, hagynánk azokat növekedni és visszavadulni.

A magyar kutatók Horváth Ferenc vezetésével a kontinentális zónára vonatkozó adatok összegyűjtésében végeztek fontos munkát: az alföldi területek 130-170 éves állományaitól kezdve a már említett Kékes 160-200 éves fáin át egészen a kárpátaljai hatalmas kocsányos tölgyesekig közel 600 mintavételi területet mértek fel.

A tanulmány célja, hogy ráirányítsa az európai döntéshozók figyelmét: ha nem vágjuk ki a fákat életidejük felénél, hanem hagyjuk őket terebélyesedni, akkor eddig nem gondolt mennyiségű szén megkötésével segíthetik az emberiséget a klímaváltozás elleni küzdelemben

– összegezték eredményeiket az ökológusok.

Amint arról már a Magyar Nemzet is beszámolt, rövidesen gyökeresen megváltozhatnak a hazai erdők, a klímaváltozásnak köszönhetően ugyanis újabb fafajták bukkanhatnak fel Magyarországon. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a mostani csapadékszegény időjárásra is utalva arról kérdezte a szakembert, hogy a 2022-es rendkívüli szárazság mennyire viselte meg a kétmillió hektáron elterülő magyar erdőket. Czimber Kornél elmondta, 

főként az Alföld déli részén keletkeztek – több száz milliárd forintos – komoly károk, amelyek a fiatal és az idősebb ültetvényeket egyaránt érintették. 

Az ország nagyobbik területén viszont az elmúlt években stagnált vagy javult az erdők állapota. Mindezekkel együtt a magyar erdők harmada gyengülőben van az elnyúló száraz időszakok és a nem kiegyensúlyozott csapadékeloszlás miatt, ezért a negatív folyamatok megállítása és visszafordítása érdekében be kell avatkozniuk az erdészeteknek

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.