Magyar Péter a botrányairól próbálja elterelni a figyelmet

A Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója szerint a közvélemény-kutatások is jelzik, hogy visszatetszést keltenek a Tisza Párt elnökének ügyei.

2024. 08. 15. 14:29
Magyar Péter, hiteltelen, Magyar Péter botrány
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter akciói politikai indíttatásúak, és nem a konkrét témáról szólnak, hanem a figyelemelterelésről – mondta lapunknak a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója. Boros Bánk Levente kifejtette: Magyar Péternek erre azért van szüksége, mert folyamatos hitelességi válságban van, sokadszorra mondott saját magának ellent és cselekedett másképp, mint amit korábban megígért, akár a saját választóinak is.

Azonban már a színre lépése legelső pillanatától kezdve világossá vált az, hogy az ígéreteit nem teljesíti. Éppen az ellenkezőjét teszi, mint amit korábban állított

– emlékeztetett az igazgató, majd hozzátette: a sorozatos botrányai sem vetnek rá jó fényt, amelyek hosszú távon biztosan nem lesznek kifizetődők neki.

Boros Bánk Levente szerint a Tisza Párt elnöke mindezek miatt a terelésbe menekül. – Olyan témákat próbál előhozni, amivel szerinte elfeledtetheti az őrá vonatkozó kellemetlen témákat. A neki nem tetsző kérdéseket sosem válaszolta meg, és általában vádaskodással reagál, most pedig ezekkel a különböző, figyelemfelkeltő akciókkal próbál kárt menteni – magyarázta.

A szakértő kitért a Magyar Társadalomkutató Kft. legfrissebb kutatására, melyben megvizsgálták, hogy az EP-választások után két hónappal milyen témákhoz tudják kötni Magyar Pétert az emberek és hogyan ítélik meg politikai tevékenységét. Rámutatott:

amikor a hitelességi válságot már közvélemény-kutatási adatok is alátámasztják, miszerint az emberek többsége helyteleníti, amit Magyar Péter tesz, a pártelnöknek olyan témákat kell találnia, amelynek kommunikációjáról azt gondolhatja, hogy ő irányítja.

– Álságos, hogy ahelyett, hogy tisztázná mindenki számára a körülötte kialakult kérdéses helyzeteket és botrányokat, inkább vádaskodásba és gyalázkodásba menekül, vagy pedig politikai akciókat próbál végrehajtani – jegyezte meg Boros Bánk Levente.

Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.