Olcsóbb lett a húsáruk többsége

Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint tíz százalékkal volt alacsonyabb júliusban.

Forrás: MTI2024. 08. 03. 8:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak, mint tavaly ilyenkor – olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában. 

Éves összevetésben a magyar vágósertés termelői ára több mint tíz százalékkal volt alacsonyabb, kilogrammonként 836-837 forintba került júliusban. 

A nyers sertéshúsok többségének feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai szintén mérsékeltebbek voltak, mint tavaly július közepén. A belföldi termelésből származó vágósertés termelői ára eddig egész évben elmaradt a 2023-as szinttől, és bár a 2022-esnél kissé magasabb, de az előző hónapban ahhoz képest is minimálisra csökkent a különbség – közölték. 

Az AKI adatai szerint a szárnyasok termelői ára még nagyobb mértékben marad el az egy évvel korábbitól. 

A vágócsirke csaknem 18 százalékkal volt olcsóbb, mint tavaly, kilogrammonkénti ára körülbelül 413 forint. A vágópulyka ára mintegy 15 százalékkal mérséklődött, így megközelítette az 592 forintot. A friss csirkehúsok és pulykahúsok többségének ugyancsak elmarad az ára a tavalyitól, olykor 10 százaléknál nagyobb mértékben. A tojás csomagolóhelyi értékesítési árai mérettől függően 10 és 20 százalék közötti mértékben csökkentek 2023 júliusához képest. A ketreces tartásból származó darabonként 40,53 forinttól volt kapható, a mélyalmosból a legolcsóbb darabja 43,85 forint volt a két héttel korábbi adatok szerint – olvasható az AKI összefoglalójában.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Éberling András)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.