A Fidelitas belépő, ellenállás, bajtársi szövetség

A szervezet országos választmánya politikai nyilatkozatot fogadott el.

2024. 09. 13. 21:14
BÓKA János
Fotó: MTI/Komka Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidelitas országos választmánya az alábbi politikai nyilatkozatot fogadta el a mai ülésén:

„A Fidelitas három évtizedes múltjával az egyetlen politikai ifjúság szervezet, ami állja a magyar politikai élet viharait és próbáját. Generációk óta állandó utánpótlása vagyunk a patrióta, nemzeti tábornak.

Belépő vagyunk azoknak, akik tétlen szemlélőből aktív formálójává akarnak válni mindannyiunk közös jövőjének. Lehetőség azoknak, akik tehetségüket az alkotó ellenállásban és a hazánkért vívott harcban szeretnék kamatoztatni. Összetartó szövetség vagyunk, akiknek az ereje abban áll, hogy tudjuk, a hazánkért vívott harcban csak egymásra támaszkodhatunk, és ebben széthúzásnak helye nincs.

A szomszédban állóháború dúl, az eddig ismert világrend teljesen átalakul, határainkon belül pedig olyan megosztási kísérlet zajlik, amit a környező országokban már sikerrel levezényeltek. Saját függetlenségünk azon áll, hogy lesz-e elég bátor, fiatal harcos, aki ellenáll annak az álságos politikai valóságshow-nak, ami üres celebkedéssel, influenszersajtó-hátszéllel és brüsszeli támogatással leplezi valódi szándékát: hogy kiszolgáltassa Magyarországot a globalista elit diktátumának.”

 

A Fidelitas országos választmánya döntött a szervezet tisztújítási rendjéről.

Új generáció veszi át a stafétát. Készen állunk arra, hogy felvegyük a kesztyűt azokkal, akik Magyarország függetlenségével szemben állnak. Akik eltörölnék a magyar migrációs politikát, felszámolnák a fiatalok adómentességét, a családtámogatásokat, a családi adókedvezményt és megszüntetnék a rezsicsökkentést.

A Fidelitas bajtársi szövetség, ami lehetőség azoknak, akik a hazugság trendfolyamával szemben hullámtörőként állnak bele a magyar politikába. A harcosoké a terep, és mi ehhez keresünk minden nap új társakat – hangsúlyozták.

Borítókép forrása: MTI/Komka Péter

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.