Úgy fogalmaztak:
A vasúti és a közúti menetrend szerinti közlekedést nem feltétlenül csak az áradó folyók, hanem a napokban tapasztalható rendkívül csapadékos időjárás is befolyásolhatja: az erős szél és a hirtelen átvonuló viharok okozta fakidőlések, felsővezeték-sérülések miatt fennakadásokra kell számítani.
A vasúttársaság szakemberei folyamatosan egyeztetnek az árvízi védekezésben részt vevő szervezetekkel, hatóságokkal. A belföldi vasúthálózaton kialakuló fennakadások esetén az ország több pontján pótlóbuszok állnak készenlétben, a forgalom átszervezését szükség szerint megkezdik.
Ausztria már elesett
– Magyarországtól nyugatra több országban a vasúti közlekedés akadozik, több területen szünetel. Ausztria felé jelenleg a Budapest–Bécs közötti vonatközlekedés folyamatos, Bécstől nyugatra azonban az ÖBB jelenlegi információi szerint legalább hétfő délig szünetel a vonatforgalom, ezért az ÖBB azt javasolja, hogy keddig ne utazzanak vonattal Ausztriába, illetve Ausztriából és Ausztrián keresztül. A Budapest–Bécs viszonylaton közlekedő nemzetközi vonatok esetleges kimaradása esetén a MÁV-Start a vonatokat belföldön motorvonattal pótolja.
Vasárnap este a Budapestről Ausztrián át Németországba, illetve Svájcba induló, illetve hétfő reggel onnan érkező Kámán Imre EuroNight (EN 462, EN 463) csak a magyarországi szakaszán, a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom között közlekedik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!