Magyar Péter ott folytatja, ahol Márki-Zay abbahagyta

A Tisza vezetője túltolja a baloldali bringát.

2024. 09. 24. 7:04
MAGYAR Péter, Tisza Párt, Diákhitel Központ, diákhitel szerződés
Európai Parlament Fotó: MTI/Purger Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Most, amikor a brüsszeliták – összefogva azokkal a nagyobb országokkal, melyeknek már elviselhetetlen teherré vált a migráció – Magyarországot is bevándorlástól sújtott területté kívánják tenni, feltűnően nagy a csend. 

Egyedül Magyar Péter hallatja a hangját, s valahol ott folytatja, ahol Márki-Zay Péter abbahagyta. De ez talán annyira nem is meglepő, hisz Magyar végül azt vitte végig, amit előbb Vona Gábor, majd Márki-Zay Péter próbált meg (sikertelenül): jobbról átlépett balra, majd letolta Gyurcsányékát a pályáról 

– olvasható Nagy Ervin legfrissebb írásában. Az elemző, filozófus úgy fogalmazott, a siker egyelőre kétséges, a Tisza Párt ugyanis még nem bizonyított országgyűlési választásokon, ismert politikusai nincsenek, szervezeti háttere nem elég acélos, és ha a vezetőjük továbbra sem fér a bőrébe, könnyen lehet, hogy az egészből nem lesz semmi.

A Mandiner munkatársa elemzésében stációk mentén vette górcső alá a baloldal „megvilágosodását” a migráció kapcsán: az illegális bevándorlás 2015-ös tagadásától a migránsokkal Európába érkező terrorizmus hárításán, a magyar kormány lejáratásán és gyanúsításán át a hazugságig. – 2024-ben ismét átalakult az ellenzéki térfél. 

Megjelent a renegát Magyar Péter, aki nem volt felelős az óbaloldal hipokrita magatartásáért, így bármit mondhatott.

És Magyar Péter volt is annyira gátlástalan, hogy akármit is mondjon, illetve ha kell, akkor annak ellenkezőjét is – fogalmazott Nagy Ervin.


 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.