Ha valós az áldozat beszámolója, ilyen büntetésre számíthat Lakatos Márk

Megkérdeztünk egy jogi szakértőt, milyen bűncselekmények gyanúját veti fel annak az egykori árvaházi fiúnak a megrázó beszámolója, akit állítása szerint 15 éves korában megrontott a hírhedt balliberális divattervező-celeb, Lakatos Márk. Az a Lakatos Márk, aki egyébként a baloldal úgynevezett „gyermekvédelmi” tüntetésének egyik szónoka volt, és ott a gyermekekért aggódott. Az ügyben immár rendőrségi nyomozás folyik ismeretelen tettes ellen.

2024. 10. 27. 18:11
Nagy Ervin, a Tisza Párt aktivistája és a súlyos botrányba keveredett homoszexuális megmondóember, Lakatos Márk. Fotó: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lakatos Márk ügyével kapcsolatban ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta: amennyiben beigazolódik a gyanú, ilyen típusú bűnügyekben általában szexuális visszaélés, szexuális kényszerítés, illetve kiskorú veszélyeztetése bűncselekmények gyanújával szokott büntetőeljárás indulni.


Szexuális visszaélés

A Büntető törvénykönyv (Btk.) 198. §-a szerint „Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez, vagy ilyen személyt arra bír rá, hogy mással szexuális cselekményt végezzen, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. Minősítő körülmény, ha a sértett az elkövető hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető a szexuális visszaélést a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el, 

a büntetés fenti esetben két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés 

– mutatott rá ifjabb Lomnici Zoltán.

 

Szexuális kényszerítés

A btk. 196. paragrafusa alapján aki mást szexuális cselekményre vagy annak eltűrésére kényszerít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 

Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a szexuális kényszerítést tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a hozzátartozója vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, illetve a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követi el.

 

Kiskorú veszélyeztetése

A btk. 208. paragrafusának első bekezdése alapján kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles személy – ideértve a szülői felügyeletet gyakorló szülő, illetve gyám élettársát, továbbá a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülőt is, ha a kiskorúval közös háztartásban vagy egy lakásban él –, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt

 egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

Mennyit ér mindez?

Megkérdeztük az alkotmányjogásztól, milyen mértékű büntetés szabható ki, ha a bíróság egynél több bűncselekményben mondja ki bűnösnek a vádlottat. Természetesen mindezt általánosságban kérdeztük, hiszen Lakatos Márk ügyében jelenleg még csak nyomozás zajlik, még gyanúsításig sem jutott el a történet, nemhogy vádig vagy jogerős ítéletig. Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, így Lakatos Márkot is.

Ifjabb Lomnici Zoltán tájékoztatása szerint 

bűnhalmazat esetén egy büntetést kell kiszabni, amelynek mértékét a megállapított büntetési nemek, illetve büntetési tételek közül a legsúlyosabbnak az alapulvételével kell kiszabni.

Ha a bűnhalmazatban lévő bűncselekmények közül legalább kettő határozott ideig tartó szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel felső határa a legmagasabb büntetési tétel felével emelkedik, ám nem érheti el az egyes bűncselekményekre megállapított büntetési tételek felső határának együttes tartamát.

Ifjabb Lomnici Zoltán hangsúlyozta: ha például a fent említett mindhárom bűncselekmény elkövetését megállapítaná a bíróság egyazon eljárásban, akkor – a halmazati büntetés mértékét, illetve a középmértéket figyelembe véve – akár tíz év letöltendő szabadságvesztésre is számíthatna a terhelt.

 

Cipőért szex

Lakatos Márk ügyében a hét elején robbantotta a bombát Ábrahám Róbert. Az újságíró megrázó videót tett közzé, amelyben egy egykori árvaházi gondozott fiú azt állította, 15 éves volt, amikor Lakatos Márk balliberális divattervező-celeb egy kerítő útján arra vette rá, hogy egy divatos cipőért és némi készpénzért cserébe szexuális szolgáltatásokat nyújtson neki. A videón a fiatalember azt is elmondta, hogy Lakatos Márk lakásán, ahová kiközvetítették, végül olyan cselekmény végrehajtására is rávette őt a televíziós személyiség, amely eredetileg nem is volt megbeszélve, ő nem akarta azt, ám pszichés nyomást gyakorolt rá.

Az áldozat elmondta: ő addig heteroszexuális volt, ám a homoszexuális aktus elbizonytalanította természetes nemi identitásában, és úgy kifordította önmagából, hogy két évvel később homoszexuális prostituált lett.

A felkavaró videóriportban egy árvaházi nevelő is nyilatkozott, azt állította, hogy Lakatos Márknak külön embere volt arra, hogy vadásszon a kiszolgáltatott, nincstelen, család nélküli árvaházi fiúkra, majd a beígért ellenszolgáltatásokért leszállítsa őket a divattervezőnek.

A fiú videóvallomását – egy feljelentés keretében – eljuttatták a Fővárosi Főügyészségnek. Onnan a feljelentést megküldték a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, amely azonnal nyomozást indított ismeretlen tettes ellen. 

 

Lakatos tagad

A botrány kirobbanása után Lakatos Márk hat napig nem szólalt meg, majd vasárnap reggeli közleményében – konkrétumok nélkül – tagadta az őt ért vádakat, és ártatlanságát hangoztatta. „Az elmúlt napokban olyan súlyos és alaptalan vádak célpontjává váltam, amelyek teljesen ellentétesek mindazzal, amit képviselek. A leghatározottabban visszautasítom ezeket az állításokat. Mivel állítólag büntetőeljárás indult az ügyben ismeretlen tettes ellen, a hatóság kérdéseire készséggel válaszolok, velük teljes mértékben együttműködök. A közösségi médiában, valamint egyes sajtóorgánumokban megjelent rágalmazásokat a leghatározottabban visszautasítom. Hálás vagyok azoknak, akik ebben a nehéz időszakban mellettem állnak és bíznak bennem. Hiszem, hogy az igazság mindenki számára nyilvánvalóvá válik” – írta Instagram-bejegyzésében.

 

„Gyermekvédő” influenszerek

Ismert, Lakatos Márk az egyik vezérszónoka volt a februári „gyermekvédelmi” tüntetésnek, amelynek mottója az volt: „Odakint most szörnyek járnak”. A tüntetés másik arca a homoszexualitásával szintén nyíltan kérkedő Osváth Zsolt („VV Zsolti”) volt, akivel kapcsolatban gyermekpornográfia bűntettének gyanújával folytat büntetőeljárást a rendőrség egyelőre ismeretlen elkövető ellen. 

Osváth, a nyíltan homoszexuális youtuber egy általa közzétett, három évvel ezelőtt készült videófelvételen ismerte be, hogy pornográf képeket kért egy 18 év alatti fiútól. 

Osváth Zsolt azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy a fiatal fiú kiskorú.

 

Borítókép: Nagy Ervin színész, a Tisza Párt aktivistája és Lakatos Márk (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.