Meg is bilincselték a sértetteket, átkutatták a ruhájukat, valamint a kocsijukat, így 600 ezer forintot és feltehetően kábítószernek minősülő anyagot zsákmányoltak. Ezután a földön fekvő, megbilincselt embereket hátrahagyva távoztak. A nyomozók még tavasszal azonosították a bűnözői csoport három tagját, A. Istvánt, K. Andrást és K. Pétert,
akiket április 16-án a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége el is fogott, jelenleg letartóztatásban vannak.
A nyomozók úgy tudták, hogy az elfogott három férfin túl további kettő is részt vett a fegyveres rablásban, majd a felderítő munkának köszönhetően rövid időn belül azonosították is őket. A 21 éves, budapesti férfit a Terrorelhárításai Központ műveleti egysége fogta el október 1-jén Budaörsön, a 23 éves, gödi férfit pedig ugyanazon a napon Szolnokon fogták el a készenléti rendőrök. A két férfihoz köthető ingatlanokban a rendőrök Budapesten, Szolnokon és Gödön tartott kutatások során mobiltelefonokat foglaltak le. A rablókat a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!