Kitört egy újabb TikTok-őrület, ami ezúttal az ágyunkat veszi célba + videó

Egyelőre az Egyesült Királyságban tombol az új TikTok-őrület.

Forrás: Bors, Daily Mail2024. 10. 01. 14:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már javában tombol az új TikTok-őrület az Egyesült Királyságban, aminek a lényege, hogy az emberek tetőtől talpig bebugyolálják magukat, felveszik a magzatpózt és gyakorlatilag bepólyázva térnek nyugovóra – hívta fel a figyelmet a Bors. Mint írták, az alvási módszer hívei szerint ez számos egészségügyi előnnyel jár, beleértve a szorongás enyhülését, a testtartás javítását és a pihentetőbb alvást.

A feljövőben lévő trend rajongói azt állítják, hogy a „felnőtt pólya” a bőr mély rétegeiben található érintési receptorok stimulálásával ellazítja az embert.

A hírportál szerint bizonyított tény, hogy ezeknek a specifikus idegsejteknek az aktiválása elősegíti a nyugalom érzését: Hozzétették: ugyanakkor arra még nincs tudományos bizonyíték, hogy a TikTokon terjedő pólyás alvás technika is ugyanezt váltja ki.

Az érintés és az izgalom közötti kapcsolat jól megalapozott: bőrünkben és testünkben az izmok és az ízületek körül vannak ezek a receptorok, amelyek reagálnak az enyhébb vagy erősebb érintésre. Az enyhe érintésre reagáló receptorok általában izgató, míg a mély érintési receptorok inkább általános nyugtató hatást váltanak ki. Azt, hogy ezek a felnőtt pólyák valóban segíthetnek-e jobban aludni éjszaka, a tudomány egyelőre még nem erősítette meg

– mondta az új őrületről a Daily Mailnek Dr. Stacey Reynolds, a Virginia Commonwealth Egyetem szakértője.

Ezzel együtt a felnőtt pólya a britek körében egyre népszerűbb: a TikTokon videók százai mutatják be, ahogy fiatal nők bepólyázzák magukat egy felnőttek számára készült rugalmas lepellel, mielőtt ágyba bújnak. Van olyan tiktoker, aki azt állítja, hogy a módszer megoldást jelentett az évek óta tartó alvási problémáira és az álmatlanságára.

Az ötlet feltehetően Japánból származik és a hagyományos Otonamaki terápiás gyakorlatára épül, amely „felnőtt becsomagolást” jelent. A terápia lényege, hogy az embereket tetőtől talpig egy nagy ruhadarabba csomagolják. A gyakorlatról azt mondják, hogy elősegíti a helyes testtartást és javítja a rugalmasságot. 

 

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.