Súlyos büntetést kockáztat, aki rohamosztagost akar játszani Magyar Péter tüntetésén

A lapunknak nyilatkozó szakértő emlékeztetett: tilos a közbiztonságra különösen veszélyes eszközt közterületen birtokolni.

2024. 10. 05. 5:45
HZ1_3808

20240524 felcsut magyar peter orszagos korutjan meglatogatta a felcsuti kisvasutat havran zoltan magyar nemzet
Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértő jelezte, hogy a büntető törvénykönyv rögzíti az egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértésének büntetőjogi tényállást. Ezek alapján aki a gyűlés békés jelleget biztosító korlátozásait megsérti, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Emellett büntetendő a gyűlés vezetője, ha az általa alkalmazott rendező a gyűlés békés jellegét biztosító korlátozásokat megsérti, és annak tudomására jutásától haladéktalanul nem intézkedik a rendező leváltásáról.

Az alapjog gyakorlása tehát kizárólag a békés jellegű gyűlések szervezésére, illetve az ilyen jellegű gyűléseken való békés részvételre terjed ki, amelynek feltételeit és korlátait a hatályos jogszabályok világosan megfogalmazzák. Egy élet kioltására alkalmas eszközzel vagy közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel – a kerti csákány mindkét kategóriába beleeshet – való részvétel önmagában szembe megy az alapjog lényegi tartalmával, és büntetőjogi felelősségre vonást von maga után. Ilyen esetben a gyűlés szervezői is büntetőjogi következményekkel néznek szembe

– ismertette az alkotmányjogász.

Korábban a rendőrség a honlapján üzent is az erőszakra készülőknek a Fejsze, csákány nem alapjog! című közleményében. Figyelmeztetettek, hogy biztosítják a gyülekezési jog békés gyakorlását, de határozottan intézkedni fognak azokkal szemben, akik ütő-, szúró- vagy vágóeszközökkel mennének tüntetni.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Havran Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.