A közlemény szerint Andrássy György huszonnégy éve dolgozik az NMHH-nál, illetve annak jogelődjénél. 2010-ben került a médiaszolgáltatási főosztály, majd 2022-ben a Médiaszolgáltatási és Médiafelügyeleti Igazgatóság élére. A médiaszabályozás meghatározó szakértőjeként és támogatójaként aktív szerepet játszott a hazai rádiós piac kialakításában és megújításában, valamint a helyi televíziók digitális átállásában. Munkatársaival jelenleg az új típusú online médiaszolgáltatások szabályozási lehetőségein dolgozik.
Munkásságával nagyban hozzájárult a hazai médiapiac és médiakultúra fejlődéséhez, valamint a szakma magas színvonalú működéséhez. Munkája során kiemelt hangsúlyt fektet a közszolgálati értékek megőrzésére és bemutatására, valamint a sokszínű, minőségi tartalmak biztosítására.
Hozzáállása és vezetői stílusa példaértékű, tapasztalatát és tudását készségesen osztja meg munkatársaival, ezzel is erősítve a szakmai közösség összetartását és fejlődését. Feladatainak ellátásakor minden esetben előtérbe helyezi a minőséget, a hitelességet és a haladó szemléletet. Szakmai pályafutása kiválóan példázza, hogyan lehet összekapcsolni a hagyományos értékeket a technológiai fejlődéssel, ezáltal maradandót teremteni a médiumok közönségének – írták.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!