Kiderült,hogy kik kapták idén az NMHH életműdíját
A díjazottak között van Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója.
A díjazottak között van Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója.

A fővárosi rendezvénynek a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet templom ad otthont.

Harmincöt település felemelkedésének krónikáját foglalja magába a minap megjelent impozáns kiadvány.

Székelykaput és keresztet avattak az összetartozás napján a Budakeszi Arborétumban.

Kásler Miklós jelenlétében felnyitották a székesfehérvári osszáriumot, amely tizenöt magyar uralkodó csontvázát rejtheti.

Tíz év alatt több mint háromezer templom újult meg a Kárpát-medencében – emelte ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára vasárnap a Fejér megyei Bodajkon, ahol átadták a teljesen megújult Segítő Szűz Mária kegyhely
Gyermekáldásra készülő és babát váró családokat áldott meg tegnap Spányi Antal megyés püspök Vértessomlón, a Sarlós Boldogasszony-templomban megtartott búcsún.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Nem vált be a Tisza Párt elnökének gyűlöletpolitikája.

Csapadékra csak elszórtan számíthatunk, legfeljebb mérsékelt szitálással.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

Az ország eltiltotta a tinédzsereket közösségi média használatától.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

Mindenben más a 6-os elektromos utódja, mint amit a márkától megszoktunk. Lássuk az előnyeit és a hátrányait!

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

Nem tudjuk, hova mennek az uniós pénzek, ki ellenőrzi azokat, az ukránok pedig mihez kezdenek velük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.