„Megtanuljuk, hogy az Isten nagy ajándéka az élet, a gyermek”

Gyermekáldásra készülő és babát váró családokat áldott meg tegnap Spányi Antal megyés püspök Vértessomlón, a Sarlós Boldogasszony-templomban megtartott búcsún. A szertartásra távoli anyaországi és határon túli településekről, még Székelyföldről is érkeztek házaspárok, családok.

2019. 07. 08. 6:19
A fehérvári egyházmegye első embere a szertartás végén megáldotta a családokat is Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
A fehérvári egyházmegye első embere a szertartás végén megáldotta a családokat is
Fotó: Mirkó István

Amíg egyes családok a gyermekáldás reményében látogatnak el a búcsúba, mások már a hamarosan érkező babára kérik az égiek áldását. Bácskainé Csizmadia Nóra a családjával a közeli Zámolyról érkezett Vértessomlóra.

– Mi a harmadik babánkat várjuk, és mind a háromnál voltunk a búcsúban. Az első gyermekünknél akkor kaptuk az áldást, amikor még nem tudtam, hogy kismama vagyok, a másodiknál is hasonló volt a helyzet, most pedig már majdnem szülés előtt vagyok, de mindenképpen szerettünk volna eljönni – fogalmaz mosolyogva a fiatalasszony. Hozzáteszi: lehet, hogy az áldás mindig fiút hoz nekik, de ezt nem tartják problémának, a lényeg, hogy egészségesek a gyerekek.

Bácskaiéknál az áldást követően mindig fiúk születettek, a Martonvásárról érkező Túróczi családnál már a harmadik lány van úton, igaz, ők most vesznek részt először a vértessomlói búcsún. – A helyi plébánián hallottunk róla, hogy itt megáldják a gyermekeket váró családokat, és ezért is jöttünk el, ráadásul a szentmisét Spányi Antal püspök atya celebrálja – mondja Túrócziné Kocsner Nóra.

Amikor elkezdődik az ünnepi szentmise, már csaknem ezer zarándok zsúfolódik össze az alkalmi sátorban vagy foglal helyet a többi, részben árnyékban levő padon. Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök a prédikáció-jában arra mutat rá, hogy a család- és gyermekszerető magyar nép szívéhez a Mária-ünnepek mindig is közel álltak.

– Az embernek akkor van a helyén a szíve, a lelke, ha kész megnyílni Isten szavára, ha befogadja, meghallja, megtartja és hozzáigazodik ahhoz, amit az Úr mond neki. Megtanuljuk, hogy az Isten nagy ajándéka az élet, a gyermek, amelyet áldásként ad és úgy is kell fogadni. Szeretettel kell hordozni, világra hozni, felnevelni és tanítani hitre, emberségre, becsületre és tisztességre, mindarra, ami olyan mélyen hozzátartozik az emberi életünkhöz. Ha ezeket elhallgatjuk, ha engedjük az életünk perifériájára szorítani, akkor csak veszítünk, boldogtalanok leszünk, csak nyomorultnak és jövőtlennek érezhetjük magunkat. Ez a sorsa annak, akinek nem kell az élet, aki a gyermeket tehernek látja és tőle menekülni akar – hangsúlyozza a megyés püspök.

A szertartás végén Spányi Antal, mint egy évtizede minden évben, így most is megáldja a családokat.

– Mindenható Istenünk, a családi közösségeknek a te rendelésed szerint a házasság adja meg szilárd alapját. Te azt akartad, hogy a hitvesi életközösség a szeretet és a hűség mindennapi vállalásával, a gyermekáldás elfogadásával a keresztény élet példaképe legyen. Bizalommal kérünk, Istenünk, áldd meg a gyermeket váró házaspárokat, akik a te gondviselő oltalmadban készülnek születendő gyermekük fogadására! Óvd meg őket minden bajtól, állj mellettük, és adja nekik türelmet, hogy áldozatos szeretettel fogadják a te szent ajándékodat. Kérünk, Istenünk, áldd meg azokat a házaspárokat is, akik a gyermekáldásra várnak! Adj nekik hitet, türelmet és reményt, hogy állhatatos imádsággal mindenkor hozzád forduljanak, kegyelmedben bízva helyezzék kérései-ket a te szerető gondviselésedbe, bízva abban, hogy mindenkor megsegíted őket! Gyökerezzen hitük a Szentlélek erejében mindörökkön örökké – zárta könyörgését e szavakkal Spányi Antal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.