Kiderült,hogy kik kapták idén az NMHH életműdíját
A díjazottak között van Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója.
A díjazottak között van Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Magyar Katolikus Rádió alapító vezérigazgatója.

Mivel ünnepelte jubileumát a Magyar Katolikus Rádió?

Az NMHH kutatásából azt is kiderült, hogy kik az egyes rádiók legnépszerűbb előadói.

A legendás mesesorozat televíziós feldolgozásának fontos részét adta Bergendy István muzsikája.

Mobiltelefon-alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió, amelyen az élő rádióműsor mellett tematikus csatornák és több új funkció is elérhető – közölte Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese az alkalmazást bemutató sajtótájékoztatón, szer
A rádió, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hozott létre és működtet már 2004 óta, az idén ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ruszin-Szendi Romulusz hiába próbálja bagatellizálni a háborús veszélyt.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Decemberre ígérték, de január közepén is nagy kérdőjel látható a párt honlapján a mezőkövesdi székhelyű választókerületben induló aspiráns neve helyén.

A Tisza vezére alaptalanul vádaskodott a Hír TV stábjával szemben.

Európai katonák Grönlandon.

Robert C. Castel elemzése.

Alakul a NATO 2.0-s verziója Ukrajna miatt? A háború új formája a pénz?

A Pesti út egyik legrégebbi töltőállomása volt.

Az új városi mini a Renault Twingo technikáját használja, de teljesen más dizájnt kap.

Manfred Weber quickly welcomed Tisza into the fold to secure their influence in Budapest, Politico wrote in a recent article.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.