Megszólaltak a szervezők: nem lesz jövőre Balaton Sound

Hivatalossá vált, amit már sejteni lehetett.

2024. 11. 11. 10:52
Elstartolt a Balaton Sound Fotó: Vasvári Tamás/MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még a 16. Balaton Sound után érkezett egy olyan hír, miszerint lejárt a fesztivál szerződése a rendezvénynek otthont adó Zamárdival, a Balaton-parti város polgármestere szerint így ebben az értelemben ez lehetett az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek a településen. Azóta Zamárdi világossá tette, nem fogadja a jövőben a fesztivált. 

A korábban a sajtónak szinte semmit nem nyilatkozó szervezők végül ma délelőtt közleményben tudatták, hogy eldőlt a rendezvény sorsa, legalábbis ami a jövő nyarat illeti,

2025-ben kényszerpihenőre megy a Balaton Sound.

„Hónapok teltek el az idei Balaton Sound óta, és Ti még nem hallottatok felőlünk. Azért hallgattunk eddig, mert nehéz döntés előtt álltunk, amit alaposan kellett mérlegelnünk” – írták a szervezők a bejegyzésben, hangsúlyozva, hogy a világjárvány óta kibillent gazdasági helyzet következményei sajnos a Balaton Soundot is utolérték. Azt írják, a Covid óta eltelt hárm évben mindent igyekeztek megtenni, hogy a fesztivál a nehezített pályán is működni tudjon, de végül úgy kellett dönteniük, hogy azon a színvonalon, amit megszokhattatok tőlük, 2025-ben biztosan nem tudják folytatni a Soundot.

Újra kell gondolnunk a jövőt, ehhez pedig időre van szükségünk

– fogalmaztak, hozzátéve: „Szomorú szívvel jelentjük be tehát, hogy 2025-ben kényszerpihenőre vonul a Balaton Sound, így jövőre biztosan elmarad. Hosszú idő telt el a kezdetek óta, rengeteg szuper élmény és örömteli pillanat áll mögöttünk, nagyon köszönjük, hogy eddig is velünk tartottatok.”

 

Borítókép: Balaton Sound (Forrás: Vasvári Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.