Mutatjuk a férfit, aki VV Fanni meggyilkolásáért ül börtönben – hét év után adott exkluzív videóinterjút

Azt is elmondta, mi derült ki róla a pszichológiai vizsgálat alapján.

Forrás: BorsOnline2024. 11. 21. 12:58
Az utolsó felvétel Novozánszki Fanniról (Fotó: BorsOnline)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Éppen hét éve – november 20-án – tűnt el Novozánszki Fanni, azóta se híre, se hamva. A férfi, Brodmann László, akit jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélt a Fővárosi Ítélőtábla, ártatlannak vallja magát. A bűncselekmény elkövetése óta először vállalta, hogy kamera elé ül, így a BorsOnline most exkluzív börtöninterjút készített vele. Brodmann László állítja, ő nem tudna embert ölni. 

Nem vagyok bűnös, de hibáztam. Abban hibáztam, hogy elhittem B. Erikának, hogy abban segítünk, hogy ha elvisszük a BMW-s emberekig Fannit. És én ebben segítettem. Ezért vállalom is az ügy eleje óta a felelősséget

– fogalmazott Brodmann László, aki jogerősen húsz év börtönbüntetést kapott nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt. A bíróság szerint Novozánszki Fannit Brodmann László ölte meg, aki a lány otthon eldugott pénzét akarta megszerezni, de pénz nélkül távozott a 24 éves lány albérletéből. 

Amit pontosan és hivatalosan tudni lehet, hogy a férfi a ház garázsában a karjaiban vitte az eszméletlen Fannit az autójához, majd így, vele együtt hagyta el az épületet állítólag azért, mert a lány drogokat használt és a lány egyik barátnője kérte arra, hogy segítsen nekik, mire Brodmann László az autójába tette a fiatal lányt, akiről azóta semmit nem lehet tudni, a holtteste sem került elő. A kérdésre, hogy miért nem mentőt hívott, amikor meglátta az eszméletlen Novozánszki Fannit, azt mondja, nem akarta, hogy a két nő bajba kerüljön. 

Ez hiba volt. De jelen pillanatban, az ezért kiszabható ítélet és az ezért való bűnhődés már túlmutat azon, hogy itt kell töltenem az életem a büntetés-végrehajtásban

– részletezte. Ugyanakkor arról is beszélt, bízik benne, hogy nem kell majd letöltenie a húsz évet. Az ügyvédjével a Strasbourgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordulnak azzal a kérvénnyel, hogy vizsgálják meg, hogy a Magyarországon lefolytatott első és másodfokú bírósági tárgyalások jogszerűek voltak vagy sem. 

Az elítélt szerint nem. Ő úgy véli, nem vizsgálták meg elég alaposan az ügyet, nem fordítottak kellő energiát a bizonyítékok értelmezésére, fontos tanúk kihallgatására, ezért rossz következtetéseken alapuló döntés született végül, amelynek ő a kárvallottja. 

Nem vagyok jogvégzett ember, de nyilván egy tisztességes eljárásban és tisztességes újratárgyalásban bízom. Illetve akarom, hogy derüljön ki, mi történt, és derüljön ki, hol van most Novozánszki Fanni

– fogalmazott. Alább a videóban rengeteg érdekes részletet elárult még, többek között azt is, hogy mi derült ki róla a pszichológiai vizsgálat alapján.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.