Az egész országot megrázta, amikor 24 évvel ezelőtt, 2000-ben eltűnt a 11 éves Till Tamás. A kisfiúnak május 28-án, gyermeknapon veszett nyoma. Akkor kerékpárral indult el az otthonuktól mindössze öt kilométerre található vadasparkba. A rendőrségi nyomozás sem akkor, sem később nem vezetett eredményre, holott mindent elkövettek a felkutatására. Annyit sikerült kideríteni, hogy a gyermeket nem érhette véletlen baleset, nem önszántából tűnt el, és olyasvalakinek van köze ehhez, aki akkor Baján élt.
Egy bajai férfi, Sz. János egyszer beismerte Tamás meggyilkolását, azonban ő később visszavonta vallomását. Sok nyomozó még a visszavont vallomás ellenére is meg volt győződve arról, hogy az ő lelkén szárad a kisfiú eltűnése.
Júliusban találták meg az első nyomot
Az első nyomot július 8-án találták meg, akkor előkerült Tamás kék színű camping biciklije, amit egy kamionsofőr vett észre a Baja és Bácsbokod közötti vasútvonal melletti hétvégi telkén.
A nyomozás korábban hosszú évekig folyt, lényegében eredmény nélkül, és számos teória született Till Tamás eltűnésének magyarázatára.
A rendőrség augusztus 1-jén tartott sajtótájékoztatót a 24 éves ügyben elért áttörésről: egy Baja melletti tanyán, az ottani fészer betonalapjában találták meg – akkor még csak vélhetően – Till Tamás földi maradványait – hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság budapesti sajtótájékoztatóján. Az ingatlan egy bajai esztergályos vállalkozóé, V. Józsefé volt, ahol annak idején megtalálták a kisfiú kerékpárját. A fészer betonozásában, és Till Tamás holttestének elrejtésében a bajai nevelőotthon egyik fiatalja, K. Péter segített.
Az érintetteket azonban már nem tudták kihallgatni a rendőrök a haláleset körülményeiről, mert a titkot magukkal vitték a sírba: mindketten öngyilkosok lettek azóta.
Sajnos már sosem ért haza Till Tamás
Dr. Petőfi Attila rendőr vezérőrnagy akkor elmondta: Tamást édesapja 2000. május 28-án azzal engedte el kék színű jugoszláv kerékpárján, hogy menjen el lovagolni a közeli vadasparkba, és 13 órára érjen haza, de többé nem ért haza – mondta a vezérőrnagy. A szülők pánikba estek, és először a Bajai Rendőrkapitányság, majd a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói körözési eljárásban próbálták felkutatni a kisfiút. Széles körű adatgyűjtést végeztek. Az eljárásban nehézséget okozott, hogy aznap gyermeknapot és repülőnapot szerveztek Baján, ami megnehezítette a nyomozást.
A rendőrség mintegy 500 személyt hallgatott ki az ügyben a 24 év alatt, 15 esetben poligráfos vizsgálatot végeztek, több helyen célzott kutatást tartottak és számos sajtófelhívás jelent meg – mindez a közelmúltig eredménytelen volt.
Fülest kaptak a rendőrök
Idén június 11-én jelzést kapott a rendőrség a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségtől, miszerint ellenőrizetlen információ van arról, hogy az egykori bajai gyermekotthon volt hallgatója talán pénzért vagy fenyegetés hatására segített 2000-ben egy holttest elásásában Baján.
A gyermekotthon egykori lakói között kezdték keresni a forrást, közben K. Péter személyére fókuszáltak, aki segédkezett a holttest elásásában, azonban ő 2011-ben öngyilkos lett.
Bebetonozták a gyermek holttestét
Felkutatták a környezetét, így találtak rá a most 40 éves Jánosra, aki vallomást tett. K. Péter és János is szakmát tanult, kőművesnek és festőnek képződtek, és az otthonból legálisan munkát tudtak vállalni. Így kerültek kapcsolatba az akkor 60 éves, családos, kétgyermekes bajai esztergályos vállalkozóval, V. Józseffel, akit csak Józsi bácsinak hívtak. Nála dolgozott a 16 és 20 éves két fiatal. A férfi az Ipartelep úthoz közel vett egy egyhektáros tanyát, ahol állt egy családi ház, egy 800 négyzetméteres csarnok és fészerek. A férfi ide akarta átköltöztetni vállalkozását, a házat pedig otthonosabbá kívánta tenni. A férfi napi 500 forintot fizetett a fiataloknak, akik füvet nyírtak, elásták a szemetet, illetve építőipari segédmunkát végeztek.
V. József házánál épülőfélben volt egy 8 négyzetméteres fészer, aminek vállalta betonozását K. Péter. Közösen keverték be a betont, a fiatalember talicskával vitte be a betont a fészerbe, de egyszer a talicska kereke megbicsaklott, és előbukkant egy nejlonfólia, és a fólia alól bűz áradt, illetve egy gyermek holttestét vélte felfedezni K. Péter.
A vallomás azért volt fontos, mert Till Tamás kerékpárral megtett útja minden bizonnyal érintette az ingatlant, illetve a biciklit a telek határában találták meg 2000. szeptember 17-én.
Hatvan centi mély betonból került elő végül a holttest
Július 30-án V. József ingatlanját szemlézték a rendőrök, feltörték a fészer betonját, és 60 centi mélyen egy gyermek földi maradványait találták. Mint Petőfi Attila elmondta, az anatómiai jegyek, az egyedileg azonosítható ruházat alapján nagy valószínűséggel az mondható, hogy Till Tamás földi maradványait találták meg.
Ennek végleges és biztos kimondása szakértői feladat volt, mert V. József 2021-ben, 81 éves korában ugyanabban az épületben öngyilkos lett. Hozzátartozói és alkalmazottai nem tudtak érdemi vallomást tenni.
Bebizonyosodott, hogy valóban Till Tamást találták meg
Szeptemberben véget ért szakértői vizsgálat megállapította, hogy a 24 éve eltűnt 11 éves bajai kisfiú, Till Tamás nejlonba tekert földi maradványai kerültek elő egy bajai fészer betonalapjából. A gyermek erőszakos úton vesztette életét, a rendőrség továbbra is emberölés bűntettében nyomoz ismeretlen tettes után – olvasható a Bács-Kiskun vármegyei hírportál, a Baon cikkében.
Borítókép: Till Tamást végső nyughelyére helyezik (Fotó:MW-Archív)