Gyermekét bántalmazták korábban, ezért erőszakkal akarta felelősségre vonni az iskolaőrt az anya. A nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást – közölte a Haon.
A vádlott gyermeke Hencidán az egyik általános iskola 6. osztályos tanulója volt. A bűncselekményt megelőző napokban a gyermeket egy másik tanuló bántalmazta, ezért a nő idén március 11-én délelőtt bement az iskolába, ahol az udvaron meglátta az iskolaőrt. Odament hozzá és felelősségre vonta, hogy miért nem vigyázott a gyermekére. A vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, az iskolaőr megpróbálta nyugtatni az asszonyt,
de a nő feldühödött és megfogta a sértett egyik kezét, másik kezével megragadta a haját és a földre akarta nyomni.
A sértett megpróbált a nő fogásából szabadulni, azonban a vádlott a bántalmazást csak akkor hagyta abba, amikor az iskola alkalmazottai lefogták. Az iskolaőr a támadás miatt 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az iskolaőr a hatályos jogszabályi rendelkezés értelmében közfeladatot ellátó személynek minősül.
Az ügyben a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság végezte. A Berettyóújfalui Járási Ügyészség a – bűncselekmény elkövetését beismerő – nő ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Berettyóújfalui Járásbíróságon. Az ügyészség indítványozta, hogy a járásbíróság tárgyalás nélkül a vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.