A Pro Filii Alapítvány egész évben az önzetlen támogatás nemes missziójával próbálja elérni, hogy a szociális vagy egészségügyi okokból rászorulók mihamarabbi segítségben részesüljenek. Éppen ezért idén is még karácsony előtt döntés született az utolsó negyedévre beérkezett kérelmek sorsáról. A bírálóbizottság javaslatára a kuratórium végül a 220 magánszemély közül 49-nek csaknem 122 millió forintos, a 436 nonprofit szervezet pályázatából pedig 28 számára mintegy 133 milliós támogatásról döntött.
Az utolsó negyedéves ciklusra beérkezett pályázatok értékelése során rengeteg megható történettel találkoztunk, ezért igyekeztünk a rendelkezésünkre álló pénzügyi forrásokból minél több családon, gyermeken segíteni. Összesen 77 magánszemélyt és civil szervezetet tudtunk támogatni; többek között a koraszülöttek ellátását, mentőszolgálatokat, valamint fejlődési rendellenességgel világra jött gyermekeket, köztük egy Duchenne-féle izomdisztófiában szenvedő ikerpárt, de egy agydaganattal küzdő felnőtt immunterápiáját is. Az alapítvány továbbra is elkötelezett abban, hogy ne hagyja magára a nehéz helyzetben élőket, és bátorítsa a közösségi összefogást
– nyilatkozta Várkonyi Andrea, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A szervezet jelentős anyagi hozzájárulásának köszönhetően javulhat több, születéskor agyvérzést szenvedett csecsemő, ALS-ben szenvedő felnőtt, egy Bohring–Opitz-szindrómás, valamint egy cerebelláris ataxia miatt hypoton izomzatú gyermek egészségügyi állapota is. Az Otthonban Élő Idősekért és Demens Betegekért Alapítvány nyugdíjasok, valamint fogyatékkal élők kezeléséhez szükséges gyógyászati segédeszközöket, a Gyengénlátó Gyermekekért Alapítvány pedig látássérültek által használt olvasógépeket szerezhet be. A korábbi évekhez hasonlóan kulturális, sport és érték-, illetve esélyteremtési célú kérelmek is kapnak támogatást.
Többek között elindulhat egy 15 esztendős autista sakkozó tehetséggondozási programja, valamint egy hátrányos helyzetű fiatalok integrációját segítő néphagyományőrző projekt. De az adományozási összegekkel gyorsulhat fel két élvonalbeli sportoló teljes körű rehabilitációja is.
A 2024. évi utolsó negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a Profilii.hu internetes oldalon olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!