Éppen egy hónapja, hogy a 24 éves Pecze Máté biciklire pattant, vett két üveg bort, de haza már nem érkezett meg. A családja félmillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információval szolgál az eltűnt fiukkal kapcsolatban – adta hírül a Bors.
Hátborzongató párhuzam: Máté biciklivel hagyta el az otthonát egy hónapja, és azóta sem tért haza
A biciklijét megtalálták, Mátét nem.

A portál információ szerint Máté biciklijét megtalálták, pontosan úgy, mint a 24 éve eltűnt Till Tamás ügyében. A fiatalember még december 19-én ment el a Heves vármegyei Kálról. Az egyik rokona azt mondta, amikor Máté elment otthonról fél négy körül, akkor azt mondta, hogy ránéz a földekre, ami elég gyanúsnak tűnt már akkor, hiszen már sötétedett. Utóbb előkerül néhány kamerafelvétel, amelyeken jól látható, hogy Máté valóban biciklire pattant. Kiderült az is, hogy megállt egy bortermelőnél, akitől vett két üveg bort és azt állította, hogy vendégségbe viszi.
További Belföld híreink
Egy hónappal az eltűnés után mindössze annyit lehet tudni, hogy Verpelét települést elhagyta a fiatalember, Egerszalókot, a következő települést azonban már nem érte el. A fiú biciklijét megtalálták az egyik vadászlestől nem messze letámasztva, külsérelmi nyom nem volt rajta.
További Belföld híreink
Az édesanyja közölte, Máté megtalálása érdekében ötszázezer forint nyomravezetői díjat ajánlanak fel annak, aki Máté pontos tartózkodási helyét meg tudja adni, vagy akinek a bejelentése alapján a rendőrség megtalálja. Szilveszterkor is üzent a fiának.
Drága Máté, feltétel nélkül szeretünk, nagyon várunk haza! Bármi miatt is döntöttél így, elfogadjuk a döntésed, de kérjük, adj magadról életjelet.
A rendőrség eltűnés miatt körözést adott ki Máté ügyében, ha bármilyen információja van, hívja a 112-t.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Sorsdöntő év lesz 2026
Éves mérleget vont a kormány és a Tisza idei teljesítményéről a Nézőpont elemzője.

Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Sorsdöntő év lesz 2026
Éves mérleget vont a kormány és a Tisza idei teljesítményéről a Nézőpont elemzője.

Sok tízmilliárdos állami támogatás jutott Budapestnek
A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője áttekintette, mi mindennel bővült a főváros a kormány segítségével.

Tovább járja az országot a Zebra
A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!