Az elmúlt tizennégy évben a gyermekvédelmi támogatásra fordított összeg közel hétszeresére nőtt, jelenleg erre a területre 130 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben – jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírgyulajban.
Fülöp Attila a Nyíregyházi Egyházmegye Születések Háza elnevezésű görögkatolikus lakásotthonának átadásán arról beszélt, hogy a támogatásokon túl sok mindent kell még tenni a gyermekvédelem javítása érdekében. Hozzátette: a kormány eddig is sok mindent megtett, és továbbra is ezen fog dolgozni.
Az államtitkár az egyik legfontosabb feladatnak a szociális és gyermekvédelem területén dolgozók bérrendezésének kérdését említette, amit szavai szerint 2026-ban tervez megvalósítani a kormány.
Fülöp Attila az ünnepségen kiemelte, a gyermekvédelem világa akkor „van a helyén”, akkor működik jól, ha abban több szereplő együttműködik. A nyírgyulaji beruházást az egyházmegye magára vállalta, a működtetéshez pedig az állam biztosít anyagi támogatást – tette hozzá. Rámutatott, a
görögkatolikus egyház közel ezer fiatalnak és fiatal korú felnőttnek nyújt segítséget a térségben, nagyobbrészt nevelőszülői hálózata segítségével.
– A rendszer alapvetően a nevelőszülőkre épít, de vannak tipikusan olyan élethelyzetek, amikor szükség van az intézményre és a szakemberekre – indokolta az intézmény létrehozását az államtitkár.
– Szükség van egy olyan otthonra, ahol speciálisan lehet gondoskodni azokról a fiatalokról, akik egyébként a gyermekvédelem világában élnek, de fiatalon vagy utógondozotti ellátásban anyák lesznek
– mondta Fülöp Attila.