Ezt hozta az átfogó bérrendezés az egészségügyben
Az intézkedések eredményképpen jelentősen csökkent a szakemberek külföldre vándorlása.
Az intézkedések eredményképpen jelentősen csökkent a szakemberek külföldre vándorlása.

A rendszer alapvetően a nevelőszülőkre épít, de vannak tipikusan olyan élethelyzetek, amikor szükség van az intézményre és a szakemberekre.

Megkezdődhetnek az érdemi tárgyalások a MÁV-nál, a Volánbusznál, a víziközműszektorban, valamint a piaci alapokon működő HungaroControlnál és a villamosenergia-ágazatban.

Érdemi előrelépés nem történt, mivel a többi állami céghez hasonlóan a Volán is a kormány álláspontját várja arról, milyen mértékben adna az állam támogatást a jelentős bérigények kielégítésére.

Azonnali bérkorrekció, jutalmazási lehetőségek, béren kívüli juttatások – egyebek mellett ilyen követeléseket tartalmaz a Nemzeti Pedagóguskar (NPK) javaslatcsomagja.

Az érdekképviseletek szerint a munkaerőpiaci helyzet miatt nélkülözhetetlen új bérmegállapodásról tárgyalni az állami fenntartású közszolgáltatóknál.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Fotókon a mentés.

A harcosoknak üzent a miniszterelnök.

Menczer Tamás arról beszélt, az idő előrehaladtával miért közelednek az igazsághoz a kutatóintézetek által miért adatok.

Mindenki láthatta a felvételeket.

„Az orosz vagyon elkobzása destabilizálhatja a globális pénzügyi rendszert.”

„Ez egyenértékű a párt betiltásával.”

Az őrizetbe vett 29 labdarúgóból 27-et azzal gyanúsítanak, hogy a saját csapatuk mérkőzésére fogadtak.

Hungary's Prime Minister Viktor Orban says this is something worth fighting.

A két év múlva megvásárolható GR GT V8-as ikerturbós benzinmotorra épülő hibrid hajtása 320 km/h-s végsebességet tesz lehetővé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.