Hárman haltak meg abban a balesetben csütörtök este Tatabányánál, amelyről a Magyar Nemzet már több ízben is beszámolt. A vétlen autóban, egy Fordban egy tánccsoport három tagja és egyikük édesapja utazott, egy fellépésről tartottak haza – tudta meg a Tények. Éppen Győr felé tartottak, amikor egy ámokfutó ki akarta előzni őket, azonban a Mercedes nekiütközött az autójuk bal hátsó részének, így az út melletti vízelvezető árokba zuhantak.
Kiderült, kik voltak és hova tartottak a csütörtök esti súlyos tragédia áldozatai + videó
Három ember halt meg.

A Fordban utazók közül ketten – egy 59 és egy 22 éves férfi – a becsapódáskor szörnyethaltak, míg egy 18 éves fiatal a kórházba szállítás után vesztette életét. A vétkes sofőr drog hatása alatt vezethetett. A Ford egyetlen túlélője az 59 éves férfi fia, ő elől ült a sofőr mellett, könnyebb sérülésekkel hagyta el az autót. A Zsámbéki Tánc Sportegyesület a közösségi oldalán búcsúzott az áldozatoktól.
További Belföld híreink
A Tények információi szerint a vétkes sofőr egy 29 éves férfi, ő kábítószer hatása alatt vezetett, a balesetet kisebb sérülésekkel megúszta.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor fontos bizonyítékokat szerzett, reggel teríti lapjait a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Holnap reggel mutatja be a bizonyítékokat a miniszterelnök.

Durva a helyzet Dubajban, újabb beszámoló érkezett egy kisgyerekes családtól, akik kinn ragadtak
Az éjszakát a fürdőszobában töltik, amit bunkerként használnak.

Kocsis Máté: A magyar Jockey Ewing lemaradt pár körrel
Csendbe burkolódzott a Tisza Párt sztárigazolása az iráni helyzettel kapcsolatban.

Budapest bevezető útjain is fokozott ellenőrzés vár az autósokra a terrorveszély miatt
A lépések célja az ország stabil működésének és a lakosság biztonságának garantálása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor fontos bizonyítékokat szerzett, reggel teríti lapjait a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Holnap reggel mutatja be a bizonyítékokat a miniszterelnök.

Durva a helyzet Dubajban, újabb beszámoló érkezett egy kisgyerekes családtól, akik kinn ragadtak
Az éjszakát a fürdőszobában töltik, amit bunkerként használnak.

Kocsis Máté: A magyar Jockey Ewing lemaradt pár körrel
Csendbe burkolódzott a Tisza Párt sztárigazolása az iráni helyzettel kapcsolatban.

Budapest bevezető útjain is fokozott ellenőrzés vár az autósokra a terrorveszély miatt
A lépések célja az ország stabil működésének és a lakosság biztonságának garantálása.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!