„Egy az egyben nem tudta feldolgozni, hogy ilyen brutális módon kellett a fiának meghalni” – mondta a meggyilkolt fiú nagyanyja a Tényeknek a fiáról, aki szintén távozott az élők sorából. A férfi a fia halála után hónapokig járt ki a temetőbe a 17 éves Tamás sírjához, ott érte a vég. A férfi szívrohamot kapott, és bár kórházba szállították, az életét már nem tudták megmenteni. A halott férfi édesanyja szerint azért, mert a kamasz halálát meg lehetett volna előzni, ugyanis nem ez volt a gyilkos első brutális támadása.
Tamás a halála előtt próbálta védeni magát, ez jól látszik a felvételen is, amelyet egy ház biztonsági kamerája rögzített a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencsen, még 2024 májusában. Utóbb kiderült, Tamást a saját 21 éves másodunokatestvére ölte meg, miután együtt ittak. A gyilkos drogot fogyasztott a brutális gyilkosság előtt, a kamasztól a cipőjét és a telefonját akarta elvenni.
A fejét egy fakaróval ütötte, akkora erővel, hogy letépte áldozata fülét, majd levetkőztette és kifosztotta. A pólóját a nyakára tekerte, egy gyümölcsösbe vonszolta, majd megfojtotta, a nadrágját pedig felvette.
További Belföld híreink
A gyilkos azóta bevallotta tettét, jelenleg is letartóztatásban van. Most nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat ellene, az ügyészség életfogytiglani büntetést indítványozott.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Micsoda éjszaka volt
Magyarország miniszterelnöke a Harcosok Klubja edzőtáborában vett részt tegnap Sátoraljaújhelyen.

Súlyos járvány fenyeget: emberre is veszélyes az Európában terjedő új vírus
A szakemberek attól tartanak, hogy a vírus gyors ütemben további területeken is megjelenhet.

Brutális megszorítások jönnek Európában, hatalmas a baj
Németh Balázs, a Fidesz-frakció szóvivője a tiszásoknak is üzent.

Vége a kora őszi idillnek: csapadék és viharos szél zúdul ránk
A hidegfront kiterjedt csapadékrendszert hoz, és újabb front is érkezik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk