Újabb dallal rukkolt elő a Wellor névre hallgató titokzatos netzenész, ezúttal Majka került a célkeresztjébe – hívta fel a figyelmet a Hír TV. A Kapzsisztán című dal alaposan odapörkölt a csurranó és cseppenő pénzekről, valamint Bindzsisztánról éneklő előadónak, amely szerzeménytől teljesen lázba jött a hazai baloldal.
Mint arról lapunk is beszámolt, az előadóművész kormánykritikus áthallású zeneszámára többen is reagáltak. Talabér Krisztián, a Nézőpont Intézet elemzője közösségi oldalán azt írta:
„üzenete nem túl bonyolult, a rapper csupán lejtmenetben lévő karrierjének igyekezett új impulzust adni”
Szerinte minden jel arra utal, hogy az ellenzéki tábor tökéletesen benyelte a show-bizniszben már jól ismert húzást.
„Teljesen mindegy, hogy milyen évszámot írunk, legyen az 2011, 2017 vagy 2025, a hírnevük kopásától reszkető celebek kormányellenes kirohanásai mindig virálisak és nagyot szólnak, ezt a jelenséget pedig az üzletben könnyű aprópénzre váltani – írta. Hasonlóan vélekedett Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője, valamint Bayer Zsolt, lapunk publicistája is.
Az ellenzéki politikusoknál nagy kedvenc lett Majka új dala, Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter is teljesen a hatása alá került.
További Belföld híreink
Borítókép: Majka a Csurran, cseppen című videóklipjében (Forrás: Youtube)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!