Életének 74. évében elhunyt Bánki András Táncsics Mihály-díjas és Jubileumi Prima Primissima-díjas újságíró – közölte az elhunyt fia hétfőn az MTI-vel. Bánki András 1971 és 1976 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója volt, ahol a Közgazdász című hetilapnál kezdett el újságírással foglalkozni.
Meghalt Bánki András Prima Primissima- és Táncsics-díjas újságíró
Hetvennégy éves korában érte a halál.

Később, 1976 és 1994 között a Magyar Hírlap munkatársaként dolgozott, 1990-től a lap főszerkesztő-helyettese. 1994-ben a Vasárnapi Hírek társfőszerkesztője, majd 1995-ben főszerkesztője volt. 1995 és 1997 között a 168 Óra felelős szerkesztőjeként folytatta pályafutását. 1997-ben lett a Világgazdaság című üzleti napilap főszerkesztő-helyettese, majd 1998-tól egészen 2007-ig az újság főszerkesztője.
További Belföld híreink
Bánki András 1989 és 2000 között a MÚOSZ elnökségi tagja volt. Búcsúztatása kérésének megfelelően, szűk családi körben zajlik majd – tudatta ifj. Bánki András.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Raskó György bevallotta: a Tisza Párt a társasági adót is emelné
Tanácsadója vallotta be Magyar Péter titkolt adóterveit.

Tanúként idézte be a rendőrség Császár Attilát
A közmédia riporterét Magyar Péter egyik támogatója akasztással fenyegette a Kötcsén tartott tiszás rendezvény előtt.

Rangos zöld díjat kapott a Mediaworks budapesti nyomdája
A fenntarthatóságért végzett munkáját ismerték el.

Orbán Viktor: Támadás alatt állnak a patrióták
A miniszterelnök szerint Magyarország egyenlőre a béke szigete.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk