Telefonos csalók áldozata lett egy Békés vármegyében élő nő, több millió forint a kár – írta a Békés Vármegyei Hírportál.
A megkárosított nő telefonja munka közben csörrent meg, majd a telefonos csaló, egy női hang banki alkalmazottként mutatkozott be neki, és mind a saját azonosítóját, mind pedig a beszélgetés azonosítóját ismertette a bevezetőjében.
Elmondta a nőnek, hogy a bank biztonsági rendszere vírust észlelt, és ezért zárolta a bankszámláján lévő összeget. Közölte vele, hogy ketten is megpróbáltak már hozzáférni a pénzéhez, de eddig nem jártak sikerrel.
Kreatív módon csalták ki a pénzt
Azzal folytatta, hogy csak akkor tudják feloldani a zárolást, ha törli a vírust a gépéről. Ehhez ajánlott egy vírusirtó programot, az Anydesket.
A telefonos csaló lépésről lépésre irányította a nőt a letöltésben, aki sajnos nem sejtette, hogy a program nem vírusirtó, hanem egy távoli hozzáférést biztosító alkalmazás.
A telepítés után a hívó kérte, hogy lépjen be a netbankjába, majd átvette az irányítást a gépe felett. Több mint 4,3 millió forintot utalt el a nő számlájáról, aki miután rájött az átverésre, feljelentést tett a rendőrségen – olvasható az oldalon.