Közösségi értékvédelmi konzultációsorozatot indít a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM): az országjáró programsorozat első állomása Pest vármegye lesz – jelentette be Navracsics Tibor szerdán a Kossuth rádió műsorában, aki arról is tájékoztatott,
ő maga és államtitkárai az országjárás során polgármesterekkel és vármegyei közgyűlési elnökökkel tanácskoznak majd, a megbeszéléseken a minisztérium a szabályozási elképzeléseit ismerteti a vármegyei vezetőkkel, akikkel megvitatják az adott térségben felmerült problémákat, valamint azok lehetséges megoldásait, illetve tanácsokat, ötleteket várnak tőlük.
„Most dolgozunk azon, hogy egyrészt az alaptörvényben hogyan lehet rögzíteni a közösségek, a települések önazonossághoz való jogát, illetve hogyan tudjuk ezt megtámasztani egy, terveink szerint sarkalatos törvénnyel, de egy kicsit hasonló módon a Versenyképes járások programhoz” – jelezte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, majd hozzátette, a konzultációsorozat eredményeit beépítik a törvényjavaslatba, amelyet várhatóan márciusban nyújtanak be az Országgyűlés elé, és akár már a tavaszi ülésszakban is elfogadhatnak.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy az elmúlt harmincöt év egyik leglátványosabb belső vándorlási folyamata kezdődött el a nagyvárosok, de különösen Budapest agglomerációjában.
Meglátása szerint egyre többen költöznek ki a nagyvárosból a környező településekre, ahonnan visszajárnak dolgozni, a közszolgáltatásokat azonban helyben veszik igénybe, ami nagyon megterheli ezen települések eleve kisebb lakosságszámra tervezett közlekedési és kommunális infrastruktúráját.
Navracsics Tibor megjegyezte, hogy a Versenyképes járások program országjárása során számos visszajelzés érkezett a polgármesterektől a tárcához a népességmegtartás és a települések élhetőségének kérdésével kapcsolatban. A helyhatósági vezetők hathatósabb eszközöket kértek arra az esetre, ha az adott település elérte a tűréshatárát és nem tud több beköltözőt befogadni, azaz akár kiteheti a megtelt táblát is.
Mi úgy tervezzük, hogy megneveznénk azokat az okokat, amely alapján nem lehet kitenni a megtelt táblát
– közölte a miniszter.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!