Ahogy 1848-ban, úgy most is támadják azokat, akik kiállnak a szuverenitásuk mellett

Az 1848. március 15-i forradalomra emlékezett a CÖF–CÖKA, a rendezvényen Csizmadia László, a szervezet elnöke párhuzamot vont a 177 évvel ezelőtti események és a most zajló világpolitikai folyamatok között. Az ünnepségen hangsúlyosan jelent meg Lengyelország szerepe a forradalmi eseményekben és az ezeréves lengyel–magyar barátság története.

2025. 03. 14. 19:26
Fotó: Ladóczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szóvivő úgy vélekedett, hogy már az első hetekben látszott, nem egyszerű kormányváltás történt Lengyelországban. A közmédiával és a független intézményekkel szembeni támadás egyértelművé tette a folyamatokat aggódva figyelő magyarok számára, hogy valami szörnyű készülődik. Mint mondta, ennek a politikai ámokfutásnak a lenyomata a könyv, amit az ünnepség során bemutattak. A könyv bemutatja a lengyel barátaik szakmai álláspontját és szembehelyezkedésüket az elmúlt bő egy év lengyel antidemokratikus jogállamiság intézkedéseivel.

Egy konzervatív újságíró úgy jellemezte Lengyelországot Donald Tusk hatalomátvételét követően, mint koronaékszert Soros György koronáján. Ugyanis ez az erőszakos hatalomátvétel nem jöhetett volna létre Brüsszel és a Nyílt Társadalom Alapítvány NGO-i nélkül

– szögezte le ifj. Lomnici Zoltán.

CÖF-CÖKA megemlékezés
Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője Fotó: Ladóczki Balázs

Hozzátette: ezt tényszerűen alátámasztják a lengyel elemzések, és bizonyíthatóan a guruló dollárok megjelentek Lengyelországban is, ott sikerre vitték ezt a törekvést azok, akik ezeket a pénzeket felhasználták. Elmondta, hogy azt a programot, amit Donald Tusk megvalósít, a magyar ellenzék már 2022-ben a zászlajára tűzte

Egy új politikai erő, az Ursula von der Leyen és Manfred Weber kötelékében működő, nekik jelentő és az irányukba lekötelezett Tisza Párt és annak vezetője, Magyar Péter a lengyel mintát tartja az egyetlen elfogadható útnak

– figyelmeztetett a szóvivő.

Jelezte, hogy Magyar Péter már a politikai szárnybontogatásait követő első időkben arról beszélt, hogyan fognak egy hatalomátváltást követően akár kétharmaddal megválasztott pozíciókból embereket elbocsátani.

Tusk a globalista körök embere

Lukasz Konrad Piebiak lengyel bíró, a Jog és Igazságosság (PiS) kormány volt igazságügyi miniszterhelyettese, a kötet társszerzője az ünnepi beszédében részletesen kitért az ezeréves lengyel–magyar barátságra és a két ország közötti történelmi párhuzamokra. A jelenlegi lengyel állapotokat jellemezve közölte:

Lengyelországot egy baloldali-globalista kormány irányítja Donald Tusk vezetésével, aki a nemzetközi pénzügyi körök érdekeit képviseli. A törvényt megsértik, az alkotmányt semmibe veszik, a kormány nem lengyel, hanem külföldi érdekeket képvisel.

Borítókép: A CÖF–CÖKA március 15-i ünnepsége (Fotó: Ladóczki Balázs)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.