Akár életfogytiglant is kaphat, aki drogokkal kereskedik, a liberális politikák nem működnek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az alaptörvény módosításával rövidesen a teljes jogi környezet megváltozhat, és a drogpárti szervezetek munkája is illegálissá válhat.

2025. 03. 17. 11:12
drog, budapest

Metropol
Borítókép: Budapesti életkép (Forrás: Metropol)

Amint arról már korábban is beszámoltunk, a fővárosi Fidesz még a tavaly novemberben tartott Fővárosi Közgyűlésen tette azt a javaslatot, hogy a főváros törölje el a drogpárti stratégiáját, helyette pedig kezdje meg egy drogellenes stratégia kidolgozását. 

– Mit is akarnak Karácsonyék? Feladatként szabják meg, hogy a fiataloknak a szórakozóhelyeken kényelmes drogszobákat biztosítsanak, továbbá megvizsgálják a kábítószerüket, majd visszaadják nekik. Hogy mondjon nemet egy fiatal a drogokra, ha a bulizás közben is minden arra ösztönzi, hogy azt fogyassza. Milyen megelőzés ez? Én, mint anyuka, akinek lassan tinédzser lánya van, hogyan tudom őt biztonságban a fővárosban, ha közben a fővárosi önkormányzat ösztönzi a drogfogyasztásra

– mondta el akkor Szentkirályi Alexandra, majd kiemelte, a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztik, hogy a főváros drogstratégiáját haladéktalanul töröljék el, és társadalmi egyeztetést követően minden releváns szakmai szerv és hatóság bevonásával egy új, drogellenes stratégiát alkossanak meg.

Borítókép: Budapesti életkép (Forrás: Metropol)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.