Az önazonosságuk védelméről szóló tervezett jogosítványok lehetőséget, nem pedig kötelezettséget jelentenek a településeknek – jelezte Szita Károly a közrádióban. A Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke, Kaposvár polgármestere közölte, a bevezetés előtt álló jogi eszközök azon,
elsősorban nagyobb városok agglomerációjába tartozó településeknek jelenthetnek segítséget, amelyek már nem bírják el a beköltözők tömegét.
– Jogosítvány lehet az ingatlanszerzési korlátozás, az állandó lakcímmel rendelkezők elővásárlási jogának bevezetése, egyes településrendezési eszközök, a helyi adózás átalakítása – sorolta, hozzátéve, hogy a tömeges betelepüléssel megváltoznak a szokások, a hagyományok, drágulnak az ingatlanok, a bővüléshez nincs meg a megfelelő infrastruktúra, nagyobb az igény a szolgáltatásokra, mint amit a település elbír, ezek miatt a helyieknek kevés a lehetőségük a továbblépésre. – Magyarországon két kiköltözési hullám volt a nagyobb városokból az elmúlt 30-35 évben, az egyik az 1990-es évek elején, amikor sokakat vonzott a vidéki élet, a jó levegő, a gazdálkodás igénye, a másik a koronavírus-járvány időszakában, amikor az emberek az egészségüket féltve hagyták el a városi környezetet – idézte fel. Szita Károly elmondta,
vannak olyan térségek, ahol 35 százalékkal nőtt, egyes városok agglomerációjában meg is duplázódott a népesség az elmúlt két évtizedben.
Az önkormányzatok számlavezetésének változására vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, ahogy eddig, úgy a jövőben is minden önkormányzat maga választhatja meg a számlavezető bankját, de kontroll alatt lesz a települések pénzügyi mozgása, bizonyos időszakokban szabad pénzeszközeiket át kell utalniuk a Magyar Államkincstárnak. – Ez önmagában jó rendszer is lehet,
ha a felszabaduló forrásaikra nagyobb kamatot kapnak az államkincstártól, mint a pénzeikkel bánó banktól.
Ennek a lehetőségnek a megteremtése az, amely most az asztalon van, és reméljük, hogy ez is fog megvalósulni – mondta, jelezve, hogy erről a témáról is beszélnek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterrel a szerdai találkozójukon.