Csütörtök estére a csapadékgócok megszűnnek, a gomolyfelhők összeesnek, és átmenetileg nagy területen kiderül az ég. Ezt követően nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként az ország nyugati felében meg is vastagszik a felhőzet – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Péntek hajnalban a nyugati, északnyugati határszélen már eleredhet az eső. Az északi tájakon helyenként pára, köd, rétegfelhőzet is képződhet. A szél veszít majd erejéből, hajnalban többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 9 fok között valószínű.
Napközben az összefüggő felhőzet és csapadékzóna fokozatosan halad északkelet felé, miközben délnyugat felől már szakadozni, csökkenni kezd a felhőzet, ezt követően megindul a gomolyfelhő-képződés. Elszórtan záporok, a nap második felében egy délnyugat-északkeleti sávban zivatarok alakulnak ki. Főként a déli országrészben támad fel a délies szél, ott erős, olykor viharos lökések is előfordulnak. Emellett a zivatarokhoz kapcsolódóan is előfordulhatnak viharos széllökések.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul majd
– írja a Köpönyeg.
Milyen idő lesz hétvégén?
Szombaton, március 15-én, a nemzeti ünnepen túlnyomóan borult idő várható, inkább csak délkeleten szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet.
Délnyugat felől újabb, kiterjedt csapadékzóna érkezik, amelyből szinte országszerte várható eső, zápor, délkeleten esetleg zivatar is.
A délnyugati szél északnyugatira, északira fordul, helyenként megerősödik. Hajnalban 4 és 11, délután többnyire 6 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet, ugyanakkor délkeleten 13-20 fok valószínű.
Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Főleg az ország középső harmadában alakulhat ki eső, zápor. Az északi, északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz. A minimum 0 és 7, a csúcsérték 8 és 13 fok között valószínű.