– A patrióták össze fognak jönni Budapesten, és most a patrióták alatt nem csak a Patrióták Európáért képviselőcsoportra gondolok – mondta el Az igazság órájában, az Alapjogokért Központ (AK) és a Hír FM közös műsorában a 2025. május 29-30-i CPAC Hungaryval kapcsolatban Szánthó Miklós, az AK főigazgatója. –Hanem minden nemzeti szuverenista érzésű, a hazájáért aggódó és azért tenni akaró politikusnak a gyűjtőhelye lesz a CPAC Hungary, ahogy volt ez az amerikai CPAC esetében is – hangsúlyozta a főigazgató, aki a washingtoni CPAC egyik szónoka volt.
A washingtoni CPAC-en nemcsak a Patrióták Európáért képviseltette magát, hanem az ECR is, felszólalt Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök – mondta el a rendezvénnyel kapcsolatban Schaller-Baross Ernő, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Megjegyezte: ez az, amitől Manfred Weber retteg, hogy J. D. Vance és Donald Trump összefogja az európai jobboldalt is, és a CPAC Magyarországon is egy színpadot fog ennek adni, hogy találkozzanak az európai konzervatív, szuverenista erők, hogy közösen álljunk ki az érdekeinkért.
– A hálózat a magyar kormány megbuktatása érdekében mindig megpróbálkozik valami politikai innovációval, hol egy Vona Gábor, hogy egy Jakab Péter, hogy egy Mesterházy Attila, hol egy Bajnai Gordon, hol egy Márki-Zay Péter tűnik fel, most a gyűjtőpárti terv jelent meg a Tiszával, és van egy Magyar Péterük – mondta Szánthó Miklós. – A külcsín az más, de a belbecs az ugyanaz, a globalistáknak kell egy politikai erő, ami a szuverenista kormányt Magyarországon elmozdítja a hatalomból. Erről fog szólni a következő egy év, és ezért kell felvenni a harcot a hálózatokkal, hogy ki lehessen védeni az ilyen befolyásolási törekvéseket – hangsúlyozta az Alapjogokért Központ főigazgatója.
– Ha manapság az Európai Néppártba betagozódik valaki, akkor a zsoldért cserébe teljesíteni kell – jegyezte meg a Tisza európai parlamenti frakciójával kapcsolatban Schaller-Baross Ernő. Magyar Péter egy köztörvényes bűncselekménnyel kapcsolatban kapaszkodik a mentelmi jogába, bízva abban, hogy a néppárt a szocialistákkal és a zöldekkel majd megvédi. Nyilvánvalóan ezért valamit szolgáltatni, teljesíteni kell. – Ami számomra aggasztó ezzel kapcsolatban – mondta a Fidesz EP-képviselője –, hogy nekik kint Brüsszelben nem az európai pártját, Európát, az európai intézményeket kell először képviselniük, hanem kutya kötelességük lenne a hazájukat képviselni, és ezt mulasztják el.
Az Igazság órájának fenti adását ITT nézhetik, hallgathatják meg.